Élet-Stílus

Nincs szükség tömeges oltásokra

Tömeges lakossági oltásokra semmi szükség, hiszen a lakosság általában nem veszélyeztetett - hangsúlyozta az országos tiszti főorvos hétfőn egy kereskedelmi rádiónak adott nyilatkozatában.

A tiszti főorvos azt is elmondta, hogy ez a vírus “nem tud még emberről emberre terjedni, ehhez szoros baromfikontaktus kell, hogy egy ilyen fertőzés továbbmenjen”. Bujdosó László közölte, a védőoltásra elsősorban az állatokkal közvetlen érintkezésbe kerülőknek van szüksége. “Szó lehet arról, hogy állatorvosokat, baromfitelepen dolgozókat oltsunk a madárinfluenza ellen, de tömeges lakossági oltásokra semmi szükség, hiszen a lakosság általában nem veszélyeztetett” – mondta.

Az országos tiszti főorvos szerint biztonsággal lehet utazni Romániába. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy oda kell figyelni azokra, akik romániai tartózkodásukat követően influenzás tünetekkel betegednek meg.

Kitért arra is, hogy az európai uniós szabályok egyelőre nem teszik lehetővé a baromfik oltását, hanem a fertőzött állomány leölésére koncentrálnak, hogy megakadályoznák a vírus továbbterjedését. A tiszti főorvos szerint viszont “nem igazán eredményes ez a technika”. Megjegyezte azt is, hogy a madarakban sokkal többfajta influenzavírus-fajta található, mint amennyi az emberre ártalmas lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik