Élet-Stílus

Kína saját DVD-szabványt fejleszt

admin
admin

2005. 10. 07. 15:01

Kína a HD-DVD-re épülő, de azzal nem kompatibilis optikai adattárolót akar kifejleszteni és a piacra dobni. Ezzel szemben a redmondi szoftveróriás az egyszer használható DVD mellett tette le a voksát.

“Egy saját DVD utódformátum kifejlesztésével bebizonyíthatjuk, hogy nekünk is szavunk van a DVD-iparban és a piacon. A tervek szerint HD-DVD-inket 2008 előtt dobjuk majd piacra és ezzel egy új fejezet kezdődhet a jövő szabványa címért folyó harcban” – nyilatkozta Lu Da, a kínai National Disc Engineering Center igazgatóhelyettese a Xinhua hírügynökségnek. A fejlesztés fő indoka, hogy Kína így akarja megspórolni a DVD után fizetendő licencdíjak egy jelentős részét.

Kínában készül az asztali és a számítógépes DVD-lejátszók 70-80 százaléka is, mindez pedig azt jelenti, hogy a felhasznált technológiák után a kínai cégeknek jelentős mértékű összegeket kell kifizetniük licencdíj gyanánt. “A licencdíjak egy DVD-lejátszó gyártási költségeinek átlagosan a 40 százalékát teszik ki. Ezzel a megoldással viszont a következő tíz esztendőben egymilliárd dollárt tudna megtakarítani az ország ipara” – mondta Lu Da. A szakember szerint az új optikai adattároló legfontosabb jellemzője, hogy ugyan a HD-DVD-n alapul, de azzal mégsem lesz kompatibilis.

Az új kínai DVD-n – hasonlóan a HD-DVD-hez – legfeljebb 30 GB-nyi adatot lehet majd tárolni és támogatni fogja az MPEG2, az MPEG4, a Windows Media Video 9 és a saját fejlesztésű Audio Video Coding Standard (AVS) szabványt.

Néhány napig úgy tűnt, hogy a Microsoft is saját DVD-t akar elkészíteni és piacra dobni. A szabványos adattárolónak az lett volna a különlegessége, hogy csupán egyszer lehetett volna lejátszani – így akarták megkadályozni a kalózmásolatok gyors elterjedését. A konszern azonban a PC-Welt nevű német online hírportálnak cáfolta, hogy ilyen termék kifejlesztésére vagy piacra dobására készülne és nemes egyszerűséggel hírlapi kacsának minősítette az információt.

A korábban felröppent hír valószínűleg abból az információból indult, hogy a Windows Media-formátum digitális másolásvédelme az adott tartalomnak csupán az egyszeri lejátszását teszi lehetővé.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

BELGRADE, SERBIA - MAY 27: Leonardo (C) of Partizan celebrate with the fans after the final match of Serbian Cup between Fc Partizan and Fc Crvena Zvezda on May 27, 2017 in Belgrade, Serbia. (Photo by Srdjan Stevanovic/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.