Élet-Stílus

Persányi: dinamikusan fog bővülni a zöldipar

A magyarországi környezetvédelmi iparban kiemelkedően magas konjunktúrára lehet számítani a következő tíz évben – mondta Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter.

A zöld tárca vezetője a 2003-as adatokat ismertetve közölte, hogy a zöldipar 2 ezer cégének 200 milliárd forintos piaca becslések szerint évente 13-14 százalékkal nőtt. Ez az ütem az elkövetkező években fennmarad, sőt egyes években még magasabb is lehet.

A miniszter kifejtette, hogy Magyarországon a zöldipar számára nem csak a belföldi piac, hanem az export is sikerrel kecsegtet. Olyan folyamatok zajlanak le most az országban, mint amilyenekkel Kelet-Európa, a Balkán, a Közép-Kelet és Törökország kihívásként az elkövetkező 10-20 évben szembesülni fog. A következő években megszerzett tapasztalatokkal, átvett technológiákkal a magyar cégek jó eséllyel szerezhetnek üzleteket a későbbiekben ezekben a térségekben – tette hozzá Persányi Miklós.

Demszky Gábor főpolgármester beszédében szólt arról, hogy a főváros gondolkozik a Fővárosi Hulladékégető privatizációján. A főpolgármester a 19 milliárd forintból felújított égető jövőjéről az MTI-nek nem árult el részleteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik