Élet-Stílus

Huawei oktatási központ nyílt Budapesten

admin
admin

2005. 09. 27. 14:04

Kiss Péter a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter és Wan Zhi a Huawei magyarországi leányvállalatának vezetője nyitotta meg kedd délelőtt azt az oktatóközpontot, amelyet mind a kínai, mind a magyar partnervállalat hídfőállásnak tekint Kelet-Európában.

Az ünnepélyes megnyitón Kiss Péter elmondta, hogy Magyarország ezzel a lépéssel is azt szeretné megerősíteni, hogy Közép-Európában vezető szerepet vállalna az innováció és a technológia területén. A miniszter kiemelte, hogy a most megvalósult projekttel is azt a szándékot erősítik, hogy Magyarország egyfajta hídfőállást kínál a kínai befektetőknek.

A miniszter a kereskedelmi kapcsolatokról szólva kiemelte, hogy Kína Magyarország ötödik legnagyobb külkereskedelmi partnere. A mostani oktatóközpont megnyitásával a világ egyik leggyorsabban fejlődő hálózati eszközöket és megoldásokat gyártó vállalata megerősítette azon szándékát, miszerint hazánknak szánja a regionális központ szerepet.

A kínai cég magyar képviselője Wan Zhi, kiemelte, hogy a Synergont tapasztalatai miatt tartja a régióban a legfontosabb partnerének. Elmondta, hogy a Huawei tavaly májusban alapította magyar leányvállalatát, ahol mintegy 50 szakembert foglalkoztat, többségében magyarokat. A világ 90 országában jelenlevő cég körülbelül 30 ezer alkalmazottjával az egyik leggyorsabban fejlődő IT-vállalatnak mondhatja magát. A mostani oktatóközpont jó lehetőséget kínál arra, hogy Kelet-Európában is megismerhessék a szakemberek a Huawei megoldásait és eszközeit.

Száray Loránt, a Synergon vezérigazgatója elmondta, hogy az oktatási központ létrejöttével a kínai vállalat technológiai megoldásai könnyebben juthatnak majd el Magyarországra, Csehországba, Horvátországba és Szlovákiába. A Synergon fontosnak tartja, hogy a Huawei technológiai megoldásainak szakszerű megismertetését egy ilyen – közösen létrehozott – oktatóközpont keretein belül teremthetik meg.

Az oktatóközpont laborjában 1,5 millió dollár értékű eszközpark áll a hallgatók rendelkezésére, ezért nem csak elméleti, hanem laborgyakorlatok keretében zajló technológiai és eszközspecifikus ismeretekre is szert tehetnek.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.