Élet-Stílus

Európában terjed a digitális életstílus

Az Intel Corporation új, Európa digitális életstílusát vizsgáló tanulmánya megállapította, hogy Európa most már hivatalosan is a technológiáért rajongók hazája. Az európaiak 75 százaléka állítja, hogy lelkesedik a technológia egyre növekvő fejlődési üteme és a változások iránt.

A tanulmány megállapításai szerint, öt évvel ezelőtt az európaiak 15 százaléka volt bizalmatlan az új technológiák iránt, és kerülte is őket. Mára ez a szám kevesebb, mint a felére csökkent (7 százalék). A legnagyobb arányú fejlődés az Egyesült Királyságban ment végbe, ahol az elmúlt öt évben a technológia elfogadottsága 27 százalékkal növekedett.

Az európaiak ma már csaknem ugyanannyi időt töltenek internetezéssel (11 óra/hét), mint zene- és rádióhallgatással összesen (13,7 óra / hét). Az olaszok több időt töltenek az Interneten, mint TV-nézéssel (14 óra internetezés 13 óra tévé-nézéssel szemben).

Öt emberből több, mint kettő (43 százalék) érzi úgy, hogy ha elvennék tőlük számítógépüket és egyéb digitális technológiáikat, életük drámaian megváltozna – ez leginkább a briteket érintené (54 százalék).

Minden nyolcadik európai (12 százalék) állítja, hogy nem lennének képesek élni a számítógépes és digitális technológiák nélkül; a britek 20százaléka vallja ezt a nézetet, míg az olaszoknak csupán 5 százaléka mondja, hogy nem élnék túl fogyasztói technológia nélkül.

28 millió európai (43 százalék) néz utána interneten egészségügyi kérdéseknek, problémáknak.

Minden hatodik európai állítja, hogy az SMS és e-mail küldésének lehetősége magabiztosabbá tette őket, amikor magánéleti kapcsolatuk kiépítésében meg kellett tenniük az első lépést.

Az európaiak 44 százaléka használja az internetet álláskeresésre: legnagyobb arányban a hollandok (57 százalék), és ők a legmegszállottabb kutatók is (94 százalék)

Mark Brailey, az Intel EMEA- régiós marketing igazgatója a következőket nyilatkozta: “A tanulmányból kiderül, hogy a felhasználók ma már sokkal magabiztosabban kezelik a technológiai változásokat, az ahhoz való alkalmazkodás egy új korszakában léptek. A fogyasztók egyre inkább saját életstílusuk alapvető részeként tekintenek a technológiára, és nagyra értékelik az általa nyújtott előnyöket”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik