Élet-Stílus

Menesztették az Operaház ügyvezető igazgatóját

admin
admin

2005. 09. 06. 07:47

A Magyar Állami Operaház főigazgatója szeptember 5-i hatállyal visszavonta Závecz Ferencnek, az intézmény ügyvezető igazgatójának megbízatását.

Hegyi Árpád Jutocsa főigazgató a felmondással egyidejűleg „a pályázatában leírt, az operaház magas szintű művészi színvonalának fenntartásához és hosszú távon fenntartható gazdasági működéséhez szükséges stratégiának megfelelően az intézmény művészeti vezetésével Kesselyák Gergelyt, az ügyvezetéssel Kunos Józsefet bízta meg”. Kommunikációs és marketingigazgatónak Herczeg Tamást nevezte ki a főigazgató – derült ki az intézmény által kiadott közleményből.

Závecz Ferenc elmondta, hogy váratlanul érte a felmondás, hiszen az előző hét péntekén tartott társulati ülésen még élvezte az új vezetés bizalmát. Az ülésen az augusztus 1-jén öt évre, pályáztatással kinevezett új főigazgatót, Hegyi Árpád Jutocsát több alkalommal kifütyülték, olykor bekiabálás zavarta meg mondandóját. Többen hangoskodtak, megjegyzéseket tettek, Bozóki András kulturális miniszter felszólalása közben is.

“Indoklás nem szerepel a felmondólevélben. Másik, általam el nem fogadható munkakört ajánlottak fel” – mondta Závecz Ferenc, aki tavaly december óta töltötte be a tisztséget. Előtte a kulturális tárca megbízásából az operaház átvilágítását végezte.

Mint mondta, néhány órával a felmondás átvétele után nem érzi magát kellően objektívnek, hogy higgadtan nyilatkozzon, márpedig akaratán kívül nem kíván senkit megbántani: “A dalszínház iránti elkötelezettségem nem változott, bízom abban, hogy kilábal problémáiból. Drukkere maradok az operaháznak” – közölte Závecz Ferenc.

Szeptember 2-án önként távozott az operaház sajtóosztályának két munkatársa. Réfi Zsuzsanna, az Operaház volt sajtófőnöke és Soós Emese volt sajtóreferens hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy szakmai hitelük megőrzése érdekében váltak meg a dalszínháztól.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

CHICAGO, IL - AUGUST 13: Four-year-old Leo Griffin leaves a protest against the alt-right movement held to mourn the victims of yesterdays rally in Charlottesville, Virginia on August 13, 2017 in Chicago, Illinois. One person was killed and 19 others were injured in Charlottesville when a car plowed into a group of activists who were preparing to march in opposition to a nearby white nationalists rally. Two police officers were also killed when a helicopter they were using to monitor the rally crashed.   Scott Olson/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.