Élet-Stílus

A Vénusz és a Jupiter randevújának lehetünk szemtanúi

admin
admin

2005. 09. 01. 15:53

A Hold mellett az éjszakai égbolt jelenleg két legfényesebb égiteste, a Vénusz és a Jupiter randevúzik. A bolygók augusztus 31-e és szeptember 2-a között kerülnek egymáshoz igen közel.

Este nyolc óra után nyugat felé érdemes keresgélni a két fényes bolygót. Látszólagos közvetlen érintkezésre ezúttal nem kerül sor, de nagyon közel, 1,2 fokra kerülnek egymáshoz. Bár úgy tűnik majd, mintha szinte összeütköznének, ez csak optikai illúzió, hiszen a Vénusz és a Jupiter távolsága 885 millió kilométer.

A két bolygó szeptember 2-án kerül legközelebb egymáshoz, és az elkövetkező két hétben szép közelségben is maradnak egymással. Szeptember 7-én a két bolygó közelében csodálhatjuk az akkor még igencsak karcsú Holdat is.

Derült égbolt esetén az égi színjátékot nem lehet nem észrevenni. Külön szerencsés, hogy nem kell hosszan éjszakázni a szép látványért, elég csak napnyugta után nyugat felé tekinteni, sőt, a látványt a fényszennyezett városokból is lehet majd élvezni.

A Vénusz két okból ilyen fényes: egyrészt, mert viszonylag közel van a Földhöz, másrészt, mert vastag és fehér, erősen fényvisszaverő hatású felhőtakaró övezi. Mivel a bolygók fényét a fényvisszaverődés adja, ez a felhőzet nagyban hozzájárul a Vénusz csillogásához.

A távolabbi Jupiter fényességét meghatározza, hogy bár a Vénuszhoz viszonyítva jóval távolabb van a Földtől, azonban ez az égitest Naprendszerünk hozzánk legközelebb eső, legnagyobb óriásbolygója.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.