Élet-Stílus

Hogyan lehet visszaadni a várost az embereknek?

Erre a kérdésre keresték a választ az V. Nemzetközi Konferencia az Autómentes Városokért rendezvényein Budapesten.

A Levegő Munkacsoport, a Magyar Közlekedési Klub, a Zöld Fiatalok és az Autómentes Világhálózat 2005. július 18. és 22. közötti rendezvényen 32 ország 180 képviselője vett részt. A konferencián neves szakemberek mutatták be, miként lehet olyan városokat kialakítani, ahol az embereké, és nem az autóké a főszerep – tájékoztatta lapunkat Madarassy Judit a Levegő Munkacsoport munkatársa.


Követhető példák


Amikor más nyugat-európai városok legszebb főtereiket parkolókká alakították, Koppenhágában Európa leghosszabb sétálóutcáját hozták létre, és a 60-as évektől kezdve fokozatosan növelték a gyalogos területek arányát. Lars Gemzoe dán építész szerint a gyakorlat megcáfolta azt a közhiedelmet, miszerint az emberek szeretnek egész nap a négy fal között üldögélni – Koppenhága sétálóit, gyalogos tereit ugyanis még rossz időjárás esetén is tömegek használják pihenésre, kikapcsolódásra, beszélgetésre. A kerékpározás tekintetében is élen jár a dán főváros, hiszen az évek során olyan feltételeket teremtettek a városban, hogy ma az emberek 36 százaléka biciklivel jár a munkahelyére.


Tömegközlekedés előnyben


Michael Cramer, az Európai Parlament képviselője Berlin tapasztalatairól számolt be. A német főváros a kilencvenes években több milliárd márkát költött a villamos-, a busz- és a városi vasúthálózat fejlesztésére. Az eredmény nem maradt el: az ezer főre jutó személygépkocsik száma Berlinben ma kisebb, mint Budapesten, és a háztartások felének ma sincs gépkocsija!


Bogotai csoda?


Oscar Edmundo Diaz – aki 1998 és 2000 között Bogota közlekedésfejlesztésének irányítója volt – bemutatta, miként lehet egy nagyváros közlekedésében igen rövid idő alatt jelentős változásokat elérni. A 7 milliós lakosú kolumbiai fővárosban egyre szaporodtak a közlekedési dugók, a várost elárasztották az autók.


1998-ban azonban gyökeresen megváltoztatták a város közlekedéspolitikáját. Olyan gyorsautóbusz-hálózatot alakítottak ki, amely egy metróhálózat teljesítményét nyújtja – a metróépítés költségeinek mindössze 5 százalékáért. Hosszú gyalogos és kerékpáros utakat építettek, és felújították a köztereket. Szigorúan megtiltották a járdán parkolást, és csúcsidőben korlátozták a személygépkocsik forgalmát. Mindezen intézkedések hatására Bogotában 40 százalékkal csökkent a gépkocsi-forgalom, és ma már a bogotaiak többsége büszke városára, pedig 1998 előtt még legszívesebben elköltözött volna onnan.


Budapesti valóság


Az előadások azzal is foglalkoztak, hogy melyek a változtatás akadályai. Több előadó szerint az egyik legnagyobb nehézség az, hogy a gépjárművel közlekedők nem fizetik meg az általuk okozott környezeti és egészségi károk költségeit.


Max Herry, osztrák professzor kutatócsoportja az OECD megbízásából végzett vizsgálatokat, hogy a közép- és kelet-európai országban meghatározza ezeket a költségeket. Herry a kutatás eredményeit bemutató előadásában hangsúlyozta: a kormányoknak komoly erőfeszítéseket kell tenniük, hogy eloszlassák azt a tévhitet, hogy az államnak óriási bevételei származnak a közúti közlekedésből, mivel ennek éppen az ellenkezője az igaz.


A konferencia résztvevői elismeréssel szóltak a kedvező budapesti tapasztalatokról: a sűrű tömegközlekedésről és az új gyalogos utcákról, amelyeket a Belvárosban és a Ferencvárosban láttak. Ugyanakkor szomorúan állapították meg, hogy gyönyörű magyar főváros útjain óriási a gépkocsi-forgalom, a járdákat pedig az autók foglalják el, jelentősen elcsúfítva a városképet és megnehezítve a gyalogos közlekedést. Kifejezték azon reményüket, hogy a mostani konferencia is hozzájárul ennek a helyzetnek a mielőbbi megváltoztatásához.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik