Élet-Stílus

Ismeretlen delfinfajra bukkantak

admin
admin

2005. 07. 06. 12:22

Egy kutatócsoport új delfinfajt határozott meg Észak-Ausztrália partjai mentén. Legalább 30 év óta nem fordult elő hasonló eset.

A „piszeúszójú delfin” névre keresztelt emlősről először azt gondolták, hogy ugyanaz a faj, mint a kúposfejű vagy más néven Irrawaddy-delfin, amely szintén előfordul az ausztrál vizekben. Az egyik kutató azonban észrevette, hogy más a színezete és koponyájának, valamint úszóinak mérete is eltér a kúposfejű delfinétől. A DNS-vizsgálat megerősítette, hogy két önálló fajról van szó.

A kutató, Isabel Beasley, a queenslandi James Cook Egyetem munkatársa úgy nyilatkozott, hogy mivel sekély vízben élnek, mindkét faj ugyanazokkal az életben maradást fenyegető veszélyekkel néz szembe, többek közt azzal, hogy az állatok halászhálókba gabalyodnak.

Legfontosabb a védelem

Beasley elmondta, lehetetlen fölmérni, mennyi piszeúszójú delfin fordul elő, bár úgy vélik, hogy egy 200 egyedből álló csoport él az Ausztrália északkeleti részén fekvő Townsville partjainál. Azt gondolják, hogy Pápua Új-Guinea környékén is él néhány, de az állomány zöme valószínűleg ausztrál vizekben található.

„Ez azt jelenti, hogy Ausztrália vizeiben jelenleg egy endemikus (bennszülött) faj úszkál, és ezen állat védelme most elsőbbséget kell hogy élvezzen” – nyilatkozta Beasley a Reuters hírügynökségnek.

A kúposfejű delfin maga is rendkívül ritka, a WWF természetvédő csoport becslése szerint 1000 példánynál kevesebb maradt fenn. Közülük sok él Délkelet-Ázsia sekély part menti vizeiben, ahol különleges ínyencségnek tekintik őket. Múlt évben betiltották a hivatalos áruba bocsátásukat.

Beasley és kutatótársai úgy találták, hogy a piszeúszójú delfin három színű, míg a kúposfejű palaszürke, fehér hassal. Azt is megállapították, hogy a piszeúszójúnak a legtöbb delfinéinél kisebbek az úszói és kerekebb a homloka.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. június 13.
Polt Péter legfőbb ügyész (b) és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. június 13-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.