Élet-Stílus

Megkezdődött a pécsi színházi találkozó

A budapesti Katona József Színház produkciójával, Euripidész: Médeia című darabjának előadásával vette kezdetét az V. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), a színházi világ legnagyobb hazai eseménye. Az eső és a viharos szél miatt az ünnepélyes megnyitó azonban elmaradt.

A fesztivál versenyprogramjában az előző évinél eggyel több, tizenhat produkció szerepel. A darabokat Karsai György, a Pécsi Tudományegyetem klasszika filológia professzora választotta ki, az általa 2004. március 31. és 2005. április 1. között szemlézett 163 előadás közül. A versenyprogramba bekerült 12 társulat összesen 28 előadást tart. A több mint kétszáz színész sikeres fellépéséhez mintegy félezer statiszta, háttérmunkás, műszaki, díszítő, kellékes és öltöztető járul hozzá.

A produkciókat magyar és külföldi szakemberekből álló zsűri, valamint színészekből, továbbá a közönségből alakuló bírálóbizottság díjazza. Az elismeréseket a június 18-i gálaesten adják át.

A találkozót színesítő úgynevezett off-programok 26 helyszínen zajlanak. A koncertekre, táncmulatságokra, kiállításokra és közönségtalálkozókra félezer fellépőt és több tízezer érdeklődőt várnak.

A POSZT üzleti terve mintegy 180 millió forint, amelyből 140 milliót Pécs városa és a kulturális tárca fele-fele arányban áll. A fennmaradó részt a jegyeladásokból és szponzori hozzájárulásokból fedezik.

Az idei találkozó érdekessége, hogy az Európa kulturális fővárosa 2010 címre kandidáló Pécs pályázatíróinak ötlete nyomán a Pécsi Nemzeti Színház előtt egy óriás üzenőpalackot állítottak fel, amelyben bárki elhelyezhet egy levelet, személyes tárgyat, hang-, vagy videókazettát. A küldeményeket öt év múlva, 2010-ben kapják kézhez a címzettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik