Élet-Stílus

Közérdekű adatok a világhálón

Egy törvényjavaslat szerint a közérdekű adatokat, így például a törvénytervezetek, jogszabályok, ingyenesen hozzáférhetővé kell tenni az interneten. Ezzel teljesülne ugyanis az elektronikus információszabadság követelménye.

A kormányzati működés átláthatósága és a működéssel kapcsolatos közérdekű adatok megismerhetősége minden demokratikus jogállamban alapvető követelmény. Az állampolgárok úgy tudnak véleményt formálni, ha hozzájutnak előzetesen a szükséges adatokhoz, információkhoz. Ezt szeretné biztosítani az a törvénytervezet, amely a technika fejlődését figyelembe véve kötelezővé tenné a közérdekű adatok feltételét az internetre.

A világhálóra kötelezően felteendő információk egyébként leginkább az adott szervezet felépítésével, működésével, gazdálkodásával kapcsolatban tartalmaznak részletes adatokat.

A tervezet – Márfai Péter, az MSZP-frakció Informatikai és Távközlési munkacsoport-vezetőjének közleménye szerint – kötelezően írná elő, hogy a jogszabály-előkészítés során a jogszabálytervezetekkel kapcsolatos legfontosabb dokumentumok már a szabályozási koncepció kialakításától kezdve az Interneten elérhetőek legyenek.

Régi igényt elégíti ki a törvényjavaslat azzal is, hogy a Magyar Közlöny ingyenesen, elektornikus formában hozzáférhető legyen az Interneten. Így ha a tervezetet elfogadják, a Hatályos Jogszabályok Elektronikus Gyűjteménye adott naptári napon hatályos valamennyi jogszabály hatályos szövegét az esetleges módosításokkal egységes szerkezetben fogja tartalmazni.


A világhálón közzétett adatokhoz pedig bárki, bármikor, ingyenesen, azonosítás nélkül hozzáférhet majd. A közzétett adatokat főszabály szerint egy évig nem lehet eltávolítani a honlapról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik