Élet-Stílus

Leállították az erdélyi sztráda építését

Miután a román kormány 91 millió eurósra duzzasztotta fel tartozását, az amerikai Bechtel építőcég a hét végén leállította az észak-erdélyi autópálya építését.

Míg pénteken csak a munkatevékenység csökkentéséről beszéltek a Bechtel vezetői, szombaton már leállították a munkagépeket, és azokat a cég tordaszentlászlói telephelyére vitték.

Az amerikai építőcég a megbízást még a korábbi szociáldemokrata Nastase-kormánytól pályáztatás nélkül kapta. Az új kormányfő, Calin Popescu Tariceanu jelezte, hogy a szerződést törvénytelennek tartja, és a munkálatok leállítását is kilátásba helyezte. Annál is inkább, mert a az új kormány fontosabbnak tartja az Arad-Temesvár-Nagyszeben-Bukarest-Constanta nyomvonalon építendő dél-erdélyi sztrádát, amelyre az EU kész hitelt nyújtani. Ehhez képest a Bors-Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Brassó autópálya másodlagos fontosságú, és csakis a lehetőségek mértékében folytatódik a finanszírozása.

Borbély László, a romániai középítkezésekért és infrastruktúráért felelős megbízott miniszter hétfőn elmondta: két héttel ezelőtt a kormány jóváhagyta azt a memorandumot, amely felhatalmazza a pénzügyminisztériumot százmillió eurós kölcsön felvételére. Ennek kifutási ideje körülbelül másfél hónap – tette hozzá a tisztségviselő, aki reméli, hogy ezek után egy-két héten belül újrakezdik a sztrádaépítési munkálatokat.

A fenti kifizetések azt jelentik – fűzte hozzá a megbízott miniszter -, hogy ebben az évben körülbelül 210 millió dollárt folyósítanak a pálya építésére, ami kétségtelenül kevesebb mint a szerződésben előirányzott összeg, de a munkálatok nem fognak leállni – hangsúlyozta Borbély László.

A 415 kilométer hosszú sztráda építkezési munkálataihoz tavaly fogott hozzá a Bechtel, vállalva, hogy a szerződésben foglalt 2,5 milliárd euróért 2012-ig megépíti az autópályát. Az új kormányon kívül korábban Brüsszel is kifejezte aggodalmát amiatt, hogy az amerikai társaság versenytárgyalás nélkül építhet Romániában, sőt leszögezte: az észak-erdélyi sztrádát egyetlen európai bank sem hajlandó finanszírozni. Viszont a 4-es páneurópai folyosó dél-erdélyi szakaszának megépítésébe máris kész beszállni az Európai Befektetési és Újjáépítési Bank.

Emiatt Calin Popescu Tariceanu román kormányfő és Traian Basescu államelnök többször hangsúlyozta: Románia számára az Arad-Déva-Bukarest autópálya a prioritás, az észak-erdélyi sztrádára pedig annak függvényében fektetnek hangsúlyt, hogy találnak-e más forrásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik