Élet-Stílus

Egy legendás csillagvizsgáló

Százéves a Wilson-hegyi Obszervatórium, a XX. század első felében a világ legjelentősebb csillagvizsgálója. Itt jött rá Edwin Hubble, hogy a világ az Ősrobbanással kezdődött, a Világegyetem tágul.

Az amerikai Carnegie Intézet 1904. december 20-án értesítette George Ellery Hale-t, hogy obszervatórium-elképzelését 150 ezer dollárral támogatná. Óriási segítség volt ez a csillagász Hale számára,
Egy legendás csillagvizsgáló 1

G. E. Hale

aki akkor már álmai finanszírozására saját pénzéből több mint 27 ezer dollárt költött.

Amikor a Carnegie Intézet telefonhívása utolérte, Hale történetesen éppen a népszerű hegyi üdülőhelyen, Martin’s Campen pihent, alig másfél kilométerre a Wilson-hegyi csúcstól. Így lett az elkövetkező négy évtizedre a világ legnagyobb teleszkópjának otthona a Los Angeles külső részén elhelyezkedő San Gabriel-hegységben található Wilson-hegy.

Pszichózis és a légbuborékos üveg

Mivel a motorjárművek igencsak nehézkesen küzdötték fel magukat a hegyre vezető meredek úton, a több ezer tonna építőanyagot öszvérekkel vitték fel a csúcsra. Az építkezés lassan haladt. Hale-t maximalizmusa és a vállalkozás miatt érzett felelősségtudata pszichésen rendkívül megviselte. A nagy stresszt több hónapos



Egy legendás csillagvizsgáló 2


pszichózis követte, így kénytelen volt az építkezést félbeszakítva néhány hónapot idegszanatóriumban pihenni. Mentális egészsége különösen a 245 centiméter átmérőjű, akkori szemmel gigantikus távcső építésekor kezdett romlani. A teleszkóp lencséjéhez Hale Franciaországból rendelt öttonnás üveglapot, amelyet a korabeli újságok az Atlanti-óceánt átszelő addigi legértékesebb árucikknek neveztek. Amikor azonban megérkezett, pánik tört ki, az üveg ugyanis apró légbuborékokat tartalmazott.

A teleszkóp végül 1917 november elsejére készült el, és Hale volt az első, aki megszemlélhette az égboltot. Rettentően megrémült, mert a Jupiter előtt hat „szellembolygó” pillantott meg! Volt aki úgy vélte, hogy mindez a légbuborékok eredménye, mások arra intettek, hogy mivel az obszervatórium egész nap nyitva volt, a lencse felmelegedhetett és valószínűleg megvetemedett.


Egy legendás csillagvizsgáló 3

E. P. Hubble

Hubble híres felfedezései

A Wilson-hegyi Obszervatórium volt az helyszíne Edwin Hubble legnagyobb felfedezéseinek is. 1923-ban ő bizonyította be, hogy az égbolt távoli pacái tulajdonképpen több milliárd csillagot tartalmazó galaxisok. Ő fedezte fel, hogy az összes galaxis négy osztályba sorolható: az elliptikus, spirális, küllős spirális és szabálytalan galaxisok csoportjába.

A húszas évek végére Hubble már sok különböző galaxisról készített színképet. A legközelebbi galaxisok kivételével az összes színkép vörös felé eltolódott vonalakat mutatott. Pontosabban azt találta, hogy a kicsiny és halvány megjelenésük miatt nagyon távolinak gondolt galaxisoknak nagyon nagy, a viszonylag közelieknek látszóknak pedig nagyon kicsi a vöröseltolódása.
A közeli galaxisok tehát lassan távolodnak tőlünk, a távoliak pedig gyorsabban. Ez az úgynevezett Hubble-törvény volt az első utalás arra, hogy a Világegyetem tágul. Ennek következménye pedig, hogy az univerzum egy nagy robbanással kezdődött.

Az évek során a Wilson-hegyi obszervatórium nemcsak a világ csillagászainak fellegvára lett, hanem a turisták is előszeretettel másztak fel a hegyre, és a hollywoodi „bagázs” is gyakran kikocsizott csillagokat nézni. Sőt, Hubble a Los Angeles-i estélyek egyik legkeresettebb vendégévé vált.

Halványuló csillagok

A Wilson-hegyi csillagvizsgáló dominanciája a második világháború után kezdett hanyatlani. A növekvő nagy város miatt a San Gabriel-hegység feletti ég egyre fényszennyezettebbé vált. Ma a csillagászok távolabbi, lakatlanabb helyeket keresnek új távcsöveiknek, ilyen például Hawaii vagy Chile.

A Wilson-hegyen még mindig folyik kutatás, de a távoli galaxisok helyett ma már inkább a közeli csillagokra koncentrálnak. A turisták még mindig szívesen megmásszák a hegyet, a hollywoodi csillagokat azonban ma már nem érdeklik az égi csillagok.

Hubble, Hale és a Wilson-hegy szelleme azonban tovább él. Hubble-ről káprázatos képeket készítő űrtávcsövet neveztek el, amely nem is olyan régen megmutatta, hogy az I Zwicky 18 valószínűleg az univerzum legfiatalabb galaxisa. A felfedezés elegánsan kapcsolja össze a múltat a jelennel. A galaxist ugyanis az 1930-as években Fritz Zwicky fedezte fel – természetesen a Wilson-hegyi teleszkóppal.



Egy legendás csillagvizsgáló 4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik