Élet-Stílus

100 százalék nyár – hány százalék buli?

admin
admin

2003. 06. 21. 15:00

A bulira és kalandra vágyók kedvük szerint válogathatnak a különféle programokból, kérdés, mennyire zavarja őket az, hogy szinte kivétel nélkül az előző év(ek) eseményei ismétlődnek.

Mégiscsak határos az emberi kreativitás, legalábbis úgy tűnik, ha végignézzük a nagyobb nyári események listáját. Az „étlap” igen-igen

hasonlít a tavalyira, a felhozatal többé-kevésbé ugyanaz. A gasztronómiát félretéve: ugyanúgy ellátogathatunk idén is a Coca-Cola Beach House-ra, a Kapcsolat Koncertre, a Sport Szigetre vagy Budapest Parádéra, mint tavaly, VOLT is lesz és Matáv Gyereksziget is, és a sort még hosszan folytathatnánk. Az újítás az esetek többségében kimerül a helyszín megváltoztatásában, új előadók, meghívottak fellépésében, esetleg egy-egy pluszprogram beiktatásában. Kivételek persze vannak. Lesz olyan rendezvény is, amelynek a koncepciója ugyanaz, mint tavaly, ám teljesen más a kivitelezés. A Red Bull például az előző évi röpnap helyett ládaderbivel rukkol elő, és az új ötlettel gyakorlatilag egy vadonatúj rendezvényt hoz létre.


Tízből kilenc barter 

A megkérdezett rendezvényszervezők mindegyike a klasszikus médiamix elemeit használja, vagyis tévé- és rádióreklámot, (óriás)plakátot, szórólapot, sajtóhirdetést, internetet, citylightot és így tovább. A Sziget Szervezőiroda ügyvezetője kiemelte a bartert, ugyanis a Sport Sziget esetében a hirdetések 90 százaléka barterszerződésen alapult. Megtörténik az is, hogy – ha nincs szponzorkonfliktus – egyik rendezvényen egy másikat népszerűsítenek. Takács Gábor úgy véli, ez a megoldás mindenképp hatékony, hiszen a Sziget Szervezőiroda rendezvényeire hasonló érdeklődési körű látogatók járnak, ezért így a legegyszerűbb elérni a célcsoportot. 


Nem csak sport és zene



Sport, zene és szórakozás – majdnem minden rendezvénynek ezek a kulcsszavai. Nem csoda, hogy a június 13–15. között megrendezett nyárindító fesztivál, a Sport Sziget is ezeknek a jegyében zajlott. „A Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) felkért, hogy szervezzünk egy olyan rendezvényt, amely a sportot a kultúra részeként kommunikálja, és ezáltal közelebb hozza azt az emberekhez. Azt akartuk, hogy az esemény látogatói, résztvevői észrevegyék: a sport nem feltétlenül azonos az élsporttal és a versenysporttal, hanem olyasvalami, ami bárki számára érdekes, szórakoztató lehet. Így született meg a Sport Sziget” – meséli Takács Gábor, a Sziget Szervezőiroda ügyvezető igazgatója.

A rendezvény neve megtévesztő lehet, hiszen az esemény nem az oly jól ismert Óbudai szigeten, hanem a Népstadion-kertben zajlott. „A programok megszervezését a sziget infrastruktúrája nem teszi lehetővé, ezért kellett más helyszínt választanunk. A Sziget vonzó márkanévvé nőtte ki magát, ezért nemcsak a Sziget Fesztivál kapcsán használjuk. Ha az emberek hallják ezt a szót, akkor azonnal tudják, hogy mire számíthatnak”– teszi hozzá Takács Gábor.


A Red Bull Ládaderbijének koncepciója bizonyos tekintetben nagyon hasonlít a Sport Szigetére: „Arra akarjuk ráébreszteni az embereket, hogy a sport nem csak a profiké. A Red Bull rendezvényein mindenki lehet hős vagy bajnok egy napra, csak megfelelő mennyiségű időt és energiát kell befektetni”– mondja Fenyő Szandra, a Red Bull illetékese. Forgalmi engedélyt azok a közlekedő edények kapnak, melyeknek szélessége nem haladja meg az 1,6 métert, és magassága nem több 2,2 méternél. A ládamobil maximális tömege 80 kg lehet, és csak izom és szellemi erőforrás alkalmazása megengedett a 600 méter hosszú, 42 méteres szintkülönbségű pályán.


A Ládaderbi nem magyar találmány. A cég háromféle típusú rendezvényt szervez világszerte: vannak extrém sport jellegű, buliszerű és márkaépítő programjai. A Ládaderbi ez utóbbihoz tartozik, a Röpnappal és a Creativity Contest-tel együtt. Évente egyszer rendeznek márkarendezvényt, és két egymást követő évben soha nem ismétlik magukat, nehogy unalmassá váljanak: ezért váltja fel idén a Röpnapot a Ládaderbi.


A változatosságot nem mindenki méltányolja ennyire. Sokak szerint egy jól bejáratott rendezvény megújításával nem érdemes kísérletezni. Az augusztus 23-án tartandó nyárbúcsúztató Budapest Parádé sem igényel újítást a szervezők szerint: nagyon nagy az érdeklődés, évente átlagosan félmillióan vesznek részt az eseményen, ezért úgy vélik, nincs az az újítás, ami népszerűbbé tehetné a programot. Attól sem tartanak, hogy elcsépeltté válik a Parádé: „Ritkán, évente egyszer rendezzük meg ezt a bulit. Évente van karácsony is, mégsem unjuk…”– foglalja össze a helyzetet Takács Gábor.

Az eddig elmondottak alapján azt gondolhatnánk, hogy minden út Budapestre vezet, pedig a július 3–5 között megrendezendő zenei és kulturális VOLT Fesztivál is azt hirdeti: „Mindenütt jó, de legjobb Sopron”. Egyszóval, vidéken sem kell tartani a pangástól a nyári időszakban. A színvonalat és a hangulatot a Sziget Szervezőiroda és a kilencven fellépő garantálja. De nem csak zenéről és sportról szól ez a nyár.


Taliándörögdön, a Művészetek Völgyében idén is „Sajtból lesz a völgy”. A Magyar Sajtklub ebben az évben is várja a sajt- és borkedvelőket. A Pannontej Rt. és a Veszprémtej Rt. a Noguchi&Peters segítségével rengeteg sajtos programot szervez, többek közt sajtkirályválasztást és sajtos karneváli felvonulást. A rendezvény célja hármas: fejleszteni a magyar sajtkultúrát, építeni a brandet, és nem utolsósorban növelni a forgalmat. Szémann Tamás, a Magyar Sajtklub ügyfél igazgatója elmondta, hogy annak ellenére, hogy sokan nem hallottunk a rendezvényről, igen nagy az érdeklődés: tavaly hozzávetőlegesen 180 ezren látogattak el a kapolcsi programokat erősítő sajtvölgybe.

Aki nemcsak saját szórakoztatására vagy a hasára gondol, hanem a gyerekeire is, az június 7-e és július 13-a között minden hétvégén részt vehet az Óbudai szigeten megrendezett Matáv Gyerek Sziget programjain. Az esemény azoknak a – főként – 14 év alatti gyerekeknek (és szüleiknek) szól, akik már unják a Vidámparkot, az Állatkertet, netán az egész várost, és akik szórakozás közben fejlesztenék a kreativitásukat. A szlogen: „Matáv Gyerek Sziget – Ahol mindent lehet!”, és úgy tűnik, hogy nem véletlenül. Van itt kézműves- és barkácsoló műhely, mutatványos tér és ugrálóvár, szedte-vette-teremtette-kreatív sátor, kincskereső játék, állatsimogató és sok más.


Kinek éri meg?

100 százalék buli, 0 százalék belépő – ez a Sport Sziget szlogenje, de a mondanivalónak legalább a második fele majdnem az összes nagy nyári tömegrendezvényre érvényes lehetne. Jogos tehát a kérdés, hogy kinek mennyire éri meg? A belépős rendezvények többségénél a kiadások egyharmadát-felét a jegybevételekből fedezik, a fennmaradó összeget a támogatók, szponzorok biztosítják. „A Sport Sziget megrendezése több, mint 100 millió forintba került; mivel nem volt belépő a teljes összeget a támogatóktól kell megszereznünk” – nyilatkozza Takács Gábor.


„Tavaly veszteséges volt az esemény, idén nullszaldóra lehet számítani. Pillanatnyilag nem is éri meg megszervezni, de reméljük, hogy hosszú távon meglesz mindennek az eredménye” – teszi hozzá az ügyvezető. Idén legnagyobb támogatást a GYISM-től kapta a Sport Sziget, és kiemelt támogatónak számít a Pannon, a Nemzeti Sport, az Arany Ászok, a Bomba, a Plusssz, a Nokia és a Sport Szelet is. Az 50 milliós Matáv Gyerek Szigetet több minisztérium is támogatja: a GYISM, az Oktatási Tárca, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, a Környezetvédelmi Minisztérium, és a főváros támogatása is megemlítendő. Hiába tűnik úgy, hogy a rendezvény számottevő állami támogatást kap, a költségek 84 százaléka a szponzoroktól térül meg. A szponzori bevételeknek több mint fele, csaknem 60 százaléka, a program fő támogatójától, a Matávtól származik.


A Budapest Parádé is teljes mértékben a szponzorok, azaz a Pannon, a Nokia, a Dreher, a Bomba és mások támogatására épül. Jegybevétel csak a Parádé utáni afterpartyn, a Budapest Parádé Bonuszon lesz, de lévén, hogy ezt a szervezők külön eseményként kezelik, ez nem befolyásolja magának a Parádénak a költségvetését, illetve annak megtérülését. A VOLT Fesztivál esetében könnyebb dolga van a szervezőirodának. Itt a Bomba, a Pannon, a Jim Beam, a Pesti Est, a Pepsi és a Nokia támogatásán kívül a jegyeladásokból is jelentős pénzek jönnek be. A napijegy elővételben 2600, a helyszínen 2800 forintba kerül, a háromnapos bérlet pedig 6000, illetve 7500 forintba.

A márkaépítő rendezvényeket megszervezése, lebonyolítása sem egyazon forgatókönyv szerint zajlik. A Kapcsolat koncertet a Westel szervezi, saját brandjének az építésére koncentrál, de azért más támogatókat is szívesen lát maga mellett: ilyen a Siemens Mobile, a Mol Rt., a Dreher vagy a Coca-Cola. A Red Bull más szemmel nézi a világot és a piacot. „Sok cég szeretett volna velünk dolgozni a Ládaderbi megszervezésében, de nem egyeztünk bele. Ez a mi rendezvényünk, csak rólunk kell hogy, szóljon” – véli Fenyő Szandra. Ugyanilyen meggondolásból nem szerveznek a Ládaderbi keretén belül zenei vagy sporteseményeket: „Ha egyebet is beiktatnánk a programba, az már nem a Red Bullról szólna. Nekünk pedig az a célunk, hogy a rendezvény rólunk szóljon, semmi másról” – teszi hozzá.















És ami még lesz
A rendezvény neve
Időpont
Helyszín
Szervező
RTL Klub – Westel Road Show
május 24-szeptember 20.
12 helyszín
Westel – IKO Produkció
Coca-Cola Beach House
június 21-augusztus 17.
Siófok
Extreme – NetAktív

2003-as Szabadtéri Filmfesztivál

június 18-20., 23-25.

Budapest (Millenáris Park)
Hídünnep és Vízikarnevál
június 21.
Budapest
Fővárosi Önkormányzat
Danubius Karaván
június 21- szeptember 27.
kilenc helyszín
Danubius Rádió
Kapcsolat Koncert
június 22.
Budapest (Felvonulási tér)
Westel
Sziget Fesztivál
július 30-augusztus 6.
Budapest (Óbudai sziget)
Sziget Szervezőiroda
Veszprémi Nyári Fesztivál
augusztus 1-20.
Veszprém
Városi Művelődési Központ
BMW WilliamsF1 Csapat Roadshow
augusztus 2-22.
12 helyszín
Wallis Motor
Nike Budapest Félmaraton
augusztus 31.
Budapest
Budapest Sportiroda

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

kiadó (kiadó)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.