Élet-Stílus

Opel speedster – Félvér aszfaltvasaló

.

Ki gondolná, hogy a konzervatív angolok és a csúcstechnikát harsányan hajszoló németek autótervezési filozófiája szorosan közel állhat egymáshoz.#
Az 1999-es centenáriumára ünnepi modelloffenzívával készülő Opel annak idején azzal lepte meg a Lotus Engineeringet, hogy felkérte: működjenek együtt. A kooperációnak – a filozófiák rokonsága mellett – persze gazdaságossági okai is voltak, mert a cég mielőbb meg akart jelenni a kocsival.

A paktumból hamarosan meg is született az Opel Speedster, amelynek prototípusa már 1999-ben debütált a Genfi Autószalonon.

Ez az Opel azonban változatlanul angol, ha nem is teli-, de legalábbis félvér: a Lotus-csoport Londontól 150 kilométerre lévő Hethel-i üzemében szerelik össze. A sportos, remek úttartású, középmotoros roadster lelke azonban német maradt, az Opel új, 2,2 literes, 147 lóerős, 16 szelepes Ecotec alumínium motorja hajtja. A Speedster temperamentumára jellemző, hogy az autós berkekben pille könnyűnek számító, 945 kilogrammos testét 5,9 másodperc alatt lendíti óránként száz kilométeres tempóra. Ha pedig tovább tapossa a sofőr a gázpedált, akkor óránként 217 kilométeres sebességig is repülhet. Ám a Speedsterben mégsem a végsebesség a legizgalmasabb, hanem a fordulékonyság. A mindössze 111 centiméter “magas” aszfaltvasaló – az alacsony súlypont, a versenyfutómű és a szervo nélküli kormány összhatásaként – valóban gokartos magabiztossággal cikázik a szerpentineken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik