Belföld

Tovább nőtt a Fidesz támogatottsága: az összes megkérdezett körében már 30 százalék, a biztosan szavazóknál pedig 70-en áll. Ezzel szemben az MSZP változatlanul 11, illetve 18 százalékot tudhat maga mögött. A Századvég és a Forsense közös kutatása szerint, míg az MDF és az SZDSZ támogatottsága egyaránt 1 százalék, a Jobbik 3 százalékon ál
2009. 04. 21. 16:07
Gyanúsítottként hallgatták ki Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat elnökét jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, valamint az Európai Közösség pénzügyi érdekeinek megsértése miatt kedden - közölte Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyész-helyettese.
2009. 04. 21. 16:07
Nemzeti Eurófelügyelő Bizottság és Közérdekvédelmi Hivatal alakul, a kisebb lopások ügyében ismét nyomozni fog a rendőrség, és a kormány már egy hajszálnyival jobban szereti a Nabuccót a Déli Áramlatnál – az ismert megszorításokon túl ez derül ki a 38 oldalas kormányprogramból.
2009. 04. 21. 15:56
Még ez évben dunai szárnyashajók kapcsolódnak be a budapesti elővárosi közlekedés feltételeinek javításába; e célból új vállalat alakul a fővárosi agglomeráció hat érintett településével közösen - közölte a koordinátor Mahart Passave Kft. ügyvezetője kedden.
2009. 04. 21. 15:42
A Bajnai-kormány a közrend és a közbiztonság megerősítéséért jogszabály-változtatásokat, a rendőrség megerősítését tervezi, és szélesebb együttműködést szervez - olvasható a kormányszóvivői oldalon kedden nyilvánosságra hozott kormányprogramban.
2009. 04. 21. 14:59
Az MDF Szigethy Béla vállalkozót indítja az időközi országgyűlési választáson Baranya 3. számú, pécsi választókerületében - közölte Füredi Péter, a párt pécsi elnöke kedden a baranyai megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.
2009. 04. 21. 14:13
A Fidesz munkahelyellenesnek tartja a kormány programját, amely újabb több tízezres, százezres nagyságrendben szüntetheti meg Magyarországon az állásokat - jelentette ki Varga Mihály alelnök, az ellenzéki párt keddi elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatóján.
2009. 04. 21. 14:09
Jogerősen felmentette a hivatalos személy elleni erőszak vádja alól a Pesti Központi Kerületi Bíróság kedden a sajtóban „szupernagyiként" emlegetett 58 éves nagymamát, akit azzal vádoltak, hogy a 2006-os őszi zavargások idején megvert egy rendőrt.
2009. 04. 21. 13:39
Nagy kérdés, mire lesz elég a Bajnai-csomag, mert az lehetetlen vállalkozásnak tűnik, hogy egy év alatt helyrehozza azt, amit a száznapos program és hét év kormányzati semmittevés idézett elő - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke.
2009. 04. 21. 13:02
Közúti közlekedés biztonságának veszélyeztetése miatt indult eljárás egy 20 éves tanuló ellen Nyíregyházán, aki egy kollégium 7. emeleti ablakából, csúzliból kilőtt csapágygolyóval belőtte az egyik helyi járatú autóbusz ablakát - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
2009. 04. 21. 12:08
Késsel fenyegetőzött egy 17 éves lány a nyíregyházi érkerti rendőrőrsön, akit végül az ügyében eljáró nyomozónő és a segítségére siető rendőrök fékeztek meg - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője.
2009. 04. 21. 11:51
Hatmilliárd forint folyószámlahitelt venne fel a BKV, amelyet a cég többek között a hamarosan lejáró hiteleinek refinanszírozására használna fel - közölte a cég gazdasági vezérigazgató-helyettese.
2009. 04. 21. 11:45
A honvédség példát mutatott az országnak, az elmúlt néhány évben képes volt önmagát modernizálni, megreformálni, hatékonyabbá és ésszerűbbé tenni - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök a Magyar Honvédség vezetői értekezlete után kedden Budapesten. Szekeres Imre honvédelmi miniszter bejelentette: a honvédség 3.000 katonát vehet fel a jövőben.
2009. 04. 21. 11:41
Évről évre kevesebb a születés és több a haláleset Magyarországon. Jelenleg 10 millió 26 ezren vagyunk, legalábbis ennyi volt február végén a népesség becsült lélekszáma.
2009. 04. 21. 10:37
A MÁV Zrt. vezetése visszautasítja azokat a korrupciós rágalmakat, amelyeket az egykori vasúti hivatal volt vezetője fejtett ki az egyik napilapban; a cég jogi lépéseket tesz Antal Dániellel szemben - közölte a vasúttársaság.
2009. 04. 21. 09:07
Az óvodák több mint fele megsérti a jogszabályokat a felvételi során: túllépik a megengedett létszámot, nem tájékoztatják írásban a szülőket, vagy túl fiatal gyermekeket vesznek föl - derült ki az Oktatási Hivatal vizsgálatából, amelyet a Népszabadság ismertetett.
2009. 04. 21. 06:53
Brüsszeli információk szerint az Európai Bizottság visszadobta a főváros és a kormány által benyújtott pályázati anyagot, mert abban egyebek mellett 1996-os forgalomszámlálási adatok szerepelnek, a hivatalos költség-haszon elemzés pedig megalapozatlan - közölte Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz országgyűlési képviselője, akit a Magyar Nemzet idézett.
2009. 04. 21. 06:36
Olvasói sztorik