Belföld csatatér '22 - budapest 3. evk

Hajnal Miklós: Akik ezt a rendszert építik és védik, azok igenis Orbán Viktor kiszolgálói

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Hajnal Miklós szerint ellenfele, Fürjes Balázs szándékosan kerüli az országos témákat, mert tudja, hogy ezekben olyan álláspontot kellene képviselnie fegyelmezett pártkatonaként, ami vállalhatatlan a II. kerület egy részét és a XII. kerületet is magába foglaló választókerületben. A Momentum politikusa nem érzi jogosnak a kutyapártos Kovács Gergely kritikáját, vitázni viszont nem vele, hanem Fürjes Balázzsal szeretne.

Egyetlen budapesti körzetben tűnik elképzelhetőnek egy jelöltek közötti vita az április 3-ai választás előtt, ez pedig a XII. kerületet és a II. kerület egy részét magába foglaló 3-as választókerület. Mennyi esélyt lát arra, hogy összejön?

Az idén már nem Gulyás Gergely indul ebben a körzetben, hanem a cserepadról beküldték Fürjes Balázst. Sokáig azt gondoltam, hogy összejön a vita, de úgy tűnik, hogy nem tudjuk tető alá hozni. Pedig ő is ígéretet tett erre a Partizán adásában. Azt mondta, hogy a legkomolyabban vehető jelölttel szeretne vitázni, ehhez képest minden felkérés elől kifarol. Most egy furcsa levelezésben vagyunk a Hegyvidék TV-vel.

A XII. kerületi televízió szívesen lebonyolítaná a vitát, kérdéseket is küldött ezzel kapcsolatban a jelölteknek. Fürjes Balázséktól kikértük a Hegyvidék Televíziónak küldött válaszukat, melyben a fideszes jelölt arról írt, hogy szívesen vesz részt vitán, számára vélhetően minden elfogadható, ami a többi jelöltnek is, vitavezetőnek pedig továbbra is Gundel Takács Gábort tartja megfelelőnek, de szívesen mérlegel más javaslatot is. Ebből úgy tűnik, hogy ezt a vitát mindenki szeretné.

Fürjes saját magának mond ellen. Korábban arról beszélt, hogy ki akarja hívni a legkomolyabban vehető jelöltet, engem meg is nevezett októberben. Ehhez képest a mostani válasza alapján időt akar spórolni, hogy ne tudjuk szemtől szembe ütköztetni az érveinket, csak több jelölt társaságában. Persze lehet, hogy ez az egyetlen olyan vita, amit megengednek a Fidesz pártközpontjában 2022-ben.

A Hegyvidék Televízió bízik a vitában

Kérdéseket küldtünk a Hegyvidék Televíziónak, arra voltunk kíváncsiak:

  • látnak-e esélyt arra, hogy a vitát tető alá tudják hozni még a választás előtt? Mikor tarthatják meg a vitát?
  • Ki lehet a vita moderátora?

Mottl Buonsante Ágnes, a Hegyvidék Televízió ügyvezető igazgatója azt válaszolta, hogy „következő lépés a jelöltekkel való személyes egyeztetés”. Ezt követően derülhetnek ki a válaszok a kérdéseinkre, ő mindenesetre bízik a vita létrejöttében.

Ön Fiala Jánosnak azt mondta, hogy a választás előtti utolsó három napban már nem látja értelmét a vitának. Miért?

Egy vitának van utóélete, ráadásul ha a Hegyvidék TV rendezi, akkor élőben kevesen látják majd. Az is fontos, hogy az emberek beszéljenek róla, legyen idő feldolgozni. Minél hamarabb megtörténik ez a vita, annál jobb. De ha Fürjes Balázs április 1-jén mégis kiállna velem vitázni, ám legyen.

Nemrég azt írta: „Nekem nem a kamujelöltekkel van vitám, nem is a Kutya Párttal, hanem a Fidesszel, annak 12 éve tartó teljhatalmú kormányzási módszereivel, és főként annak végrehajtójával, Fürjes Balázzsal.” Miért csak Fürjessel vitázna? Az előrejelzések szerint a kétfarkús Kovács Gergely is 10 százalék körüli eredményt érhet el. Ő miért ne vehetne részt egy vitán?

Bármilyen vitán hajlandó vagyok részt venni, amin Fürjes Balázs ott lesz. De nekem vele van vitám, nem a többiekkel. Nem szeretném Kovács Gergelyt sem kirekeszteni ebből, és fontos különbséget tenni a kamupártok és a Kétfarkú Kutya Párt között. Nekem semmi bajom azzal, ha bármelyik jelölt elmondja a véleményét, de ezt a választást vagy a Fidesz, vagy az egységes ellenzék jelöltje nyeri meg. Ezért fontos, hogy mi szemtől szembe vitázhassunk.

Milyen a viszonya Kovács Gergellyel?

Beszélünk néha. A legtöbb kérdésben valójában egy oldalon vagyunk, az önkormányzatban is hasonlóan szavaztunk a fontos ügyekben.

Marjai János / 24.hu

Az MKKP miniszterelnök-jelöltje korábban azt mondta, hogy „Hajnal Mikit bírom, nagyon kedves figura, de egy évig képviselő volt itt. Azon kívül, hogy minden nap más volt a frizurája, sok dolgot nem tudok mondani, amit letett volna az asztalra. Aki utána jött a Momentumtól, Vadász Gábor, ő inkább próbál dolgozni.” Mit gondol erről? Ön tud mondani pár dolgot, amit „letett az asztalra”?

Nem nagyon tudom ezt mire vélni, Kovács Gergő, Vadász Gábor és én is tisztességesen dolgozunk. Kovács például a járványidőszak első felében kiválóan megszervezte a védekezést, miközben az önkormányzat alig találta a helyét. Én is többször segítettem már az ő munkáját, például amikor az I. kerületben a momentumos alpolgármesterrel közösen feltárták, hogy a XII. kerületi tanácsadó borait rendelte az I. kerületi polgármester. Emellett szerveztünk a járvány idején maszkosztást, vagy amikor elmaradt a lomtalanítás, akkor segítettünk a lomok elszállításában, valamint a Testnevelési Egyetem ügyében bejelentést tettem a Gazdasági Versenyhivatalnál Mészáros és Tiborcz kartellgyanús ajánlatai miatt, ami most már a bíróság előtt van – csak hogy néhány példát említsek. Évek óta részt veszek közösségi szemétszedéseken, valamint a Városmajorban a kerület első közösségi komposztálójának kialakításában, gondozásában is.

Mit gondol, Kovács az utolsó pillanatban félrerántja a kormányt, és arra buzdítja majd a Kétfarkú-szavazókat, hogy egyéniben önre voksoljanak? Szoktak erről beszélni?

Nyilván előkerül, beszélünk erről.

Mikor beszéltek erről legutóbb?

Pár napja felmerült. De én arra vállalkoztam, hogy az ellenzék közös jelöltjeként győzök. Tavaly tavasz óta tudunk Kovács indulási szándékáról, ezt bekalkuláltam. Remélem nem ezen fog múlni. Egyébként már többször utalt ő maga is arra, hogy elsősorban listás szavazatokra számítanak, mivel ők nem egyéniből fognak bekerülni, viszont a kormányváltás az egyéni voksokon múlik. Itt a Hegyvidéken ezt sokan látták és értik. Ezt korrektnek tartom a részéről, ha a kerületben körbenézünk, nincsenek is kint a plakátjai.

Azért könnyebb dolga lenne, ha nem indulna. 

Persze, ez így van.

Azt mondta, hogy pár napja beszéltek. Győzködi ilyenkor?

Nem hoznám ezt nyilvánosságra, és nem üzengetnék ebben az ügyben. Nem számítok olyan visszalépésekre, mint 2018-ban. A legfontosabb, hogy minden szavazó lássa és értse, hogy melyik szavazat mire való.

Mikor végeztek legutóbb felmérést az erőviszonyokról a választókerületben?

Decemberben csináltunk, de az Iránytű nemrég kikerült kutatása szerint négy százalékkal vezetek Fürjes Balázs előtt. Ez persze még hibahatáron belül van.

Marjai János / 24.hu

Milyen következtetés von le ebből?

Nem szabad hátradőlni, ez egy szoros meccs lesz. De az is látható, hogy az elmúlt hónapok kampányának volt értelme. Az aktivistáink nagyon sok munkát fektettek bele a Fidesz erőforrásbeli fölényének leküzdésébe. A választókerületben több mint 10 ezer ajtón kopogtunk be, februárban és márciusban 200 órát voltunk terepen, nagyjából 1500 plakátot tettünk ki.

Míg Fürjes Balázs inkább a helyi ügyekkel foglalkozik, addig ön országos ügyeket visz. Miért? 

Ez egy országgyűlési választás, így ha valaki bekerül a parlamentbe, nem csak a Városmajor fejlesztésével kell foglalkoznia, bár az is nagyon fontos kérdés. Abból, hogy ő csak a budai vállalásokkal kampányol, nekem két dolog következik.

Egyrészt szándékosan kerüli az országos témákat, mert tudja, hogy ezekben olyan álláspontot kellene képviselnie fegyelmezett pártkatonaként, ami vállalhatatlan ebben a körzetben. Itt egyszerűen nem lehet ezekkel az üzenetekkel nyerni. Ráadásul mintha azt gondolná, hogy a választók nem látnak át ezen.

Másrészt ha 12 év kormányzás után valaki kiáll a budai vállalásokkal, annak feltenném a kérdést: ezek hol voltak eddig? Miért nem valósította meg ezeket eddig kormányon? Miért volt neki előrébb való a Groupama Aréna és a Puskás stadion, mint a budai fejlesztések?

Fürjes Balázs nagyon hamar belekezdett a kampányba, és talán jobban is látható, sok helyen jelen van. Ön mintha kivárt volna, és kevesebbet mozgott volna. Mi ennek az oka?

Nála van egy erőforrásbeli fölény, de amennyire tudtuk, ezt leküzdöttük. De a pénzbeli fölénnyel nem lehet felvenni a versenyt.

Már másodszor említi ezt. Hol érzi az erőforrásbeli fölényt?

Főleg hirdetésekben, plakátokban. De sokkal nagyobb fizetett csapattal is dolgoznak. Ráadásul több helyről is hallottam, hogy ebben a körzetben is erdélyi fiatalok kopogtatnak. Feltételezem, nem ingyen csinálják. Nekem az összes önkéntesem ingyen, meggyőződésből kopogtat. Szerintem ez óriási különbség, amit az emberek is látnak. Lehet, hogy többet tudtak beletenni, de nemcsak a mennyiség lesz a kérdés, hanem a minőség is.

Meg lehet kopogtatással győzni a szavazókat? 

A kampány hajrájára nagyon egyértelműek a törésvonalak, a többség tudja már, hogy kire fog szavazni. Ettől függetlenül a közvetlen kapcsolat sokkal többet jelent, mint a Facebook-hirdetés. Én azt látom, hogy egyre kevesebb a bizonytalan szavazó, de lehet, hogy pont azon az 1-2 százaléknyi pluszon fog múlni, akit így elérünk és megszólítunk, máshogy pedig nem tudtunk volna. És akkor már megérte csinálni.

Ha nyer és bekerül a parlamentbe, akkor a helyi ügyekre is nagyobb figyelmet fordítana?

Már az előválasztás előtt bemutattam a programomat, ami számos helyi vállalást is tartalmaz, és a honlapomon is elérhető. Van több olyan bekészített tervem, amiket akár egy kormányváltást követő első napon megvalósíthatnánk.

Mondana ezekből néhányat?

Az egyik kulcsfontosságú kérdés a Normafa helyzete. Ez jelenleg egy nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás, vagyis nem kell mindenhol környezeti hatástanulmányokat készíteni egy-egy beruházás előtt. Ezt meg kell szüntetni. Ugyanígy fontos a jelenleg csúszó Kútvölgyi Kórház és a János Kórház felújítása. Az egészségügy fejlesztése kulcskérdés. A II. kerülettől a kormány több milliárd forint egészségügyi támogatást vont el, ezért át kellett tervezni a rendelőfelújításokat. Ezeket a forrásokat az új kormánynak vissza kell adnia. Ezek kézzel fogható, azonnali kérdések. Még egy dolog: a Millenárist kezelő alapítvány vezetője jelenleg a bukott fideszes polgármester, Láng Zsolt, aki közel 10 milliárdos vagyonnal gazdálkodik. Ezt meg kell szüntetni, ahogy általában az alapítványi kiszervezéseket is.

Marjai János / 24.hu

Elmondta, hogy mit tenne akkor, ha nyerne. Mit csinálna, ha veszítene?

Ha veszítek, akkor valószínű kormányváltás sincs. Ez pedig sokkal nagyobb baj, mint egy egyéni képviselő sorsa. Nekünk itt nyernünk kell, és nem szabad azon gondolkodni, hogy veszítünk.

De ha mégis bekövetkezik ez, mit tenne? Lediplomázna?

A diplomámat ettől függetlenül mindenképpen megcsinálom, most kezdtem el szeptemberben az ELTE jogi karán tanulni.

A diplomaüggyel kapcsolatban már sokszor nyilatkozott, elnézést kért amiatt, hogy közgazdászként hivatkozott magára, miközben nem szerezte meg a diplomát. Arra nem gondolt, hogy lemond a jelöltségről?

Nem. Fel sem merült bennem a lemondás gondolata. Már az előválasztás előtt nyíltan vállaltam az előválasztás honlapjára feltöltött önéletrajzomban, hogy az oxfordi tanulmányaimat felfüggesztettem. A Fidesz azóta próbálja ezt habosítani, színesíteni hirdetésekkel, de ezzel annyit sikerült elérniük, hogy a YouTube Premiumra többen fizettek elő a Hegyvidéken.

Azért nem csak kormánypártiak támadták emiatt, az LMP-s Hajdu Mária is erre hivatkozva indult el egyéni jelöltként önnel szemben.

Ő a Fidesz narratíváját viszi. Fürjes Balázs kampányában le lett osztva, hogy ki a jó zsaru és ki a rossz zsaru. Utóbbi szerepben Hajdut tüntetik fel.

Azt már most látni, hogy bárki nyeri ezt a választást, a korábbi évekhez képest sokkal nagyobb problémákkal találja majd szembe magát. Pár száz kilométerre egy háború dúl, az üzemanyagárak az egekben vannak, árstop van az élelmiszerek egy részén, komoly infláció várható. Akar egyáltalán nyerni az ellenzék egy ilyen helyzetben, vagy beérnék egy szoros vereséggel?

Az ellenzék és a Fidesz is nyerni akar. Sok munkát tettünk bele ebbe, egy-másfél évig raktunk össze egy olyan választási felállást és programot, amivel van esélyünk győzni. Nem könnyű feladat egy hatpárti kormányzás, de megvan hozzá a felkészültségünk. Komoly összekovácsoló erő volt az előválasztást és ezt a kampányt közösen végigcsinálni.

A Fidesz több intézkedése sem tűnik hosszú távon fenntarthatónak. Nem tartanak attól, hogy egy esetleges győzelem esetén önöknek kell majd megfizetni a Fidesz bőkezűségének árát? Ezáltal pedig önökön is verik majd ezt le a választók?

Ezek az intézkedések a kormány részéről sem fenntarthatóak örökké. De egy új kormány tud olyan megnyugtató jeleket küldeni a gazdasági, politikai szereplők irányába, ami például helyreteszi a forint árfolyamát. Egy új kormány uniós forrásokat és gazdasági kiszámíthatóságot is hozna. A gazdaság irányában éppen az nem lesz megnyugtató üzenet, ha a Fidesz nyeri a választást, mert az uniós forrásokat sem tudják majd olyan hatékonyan lehívni, mint a mostani ellenzék.

Mit gondolt, amikor Márki-Zay Péter megnyerte az előválasztást?

Próbáltam örülni az eredménynek, és legalább egy este nem arra gondolni, hogy milyen kemény hónapok előtt állunk.

Marjai János / 24.hu

Elég sok kritika éri ellenzéki oldalról is a miniszterelnök-jelöltet, hogy könnyű céltáblává válik kijelentéseivel a kormánynak és a sajtójának. Ebben a mostani nehéz helyzetben jó egy ilyen nyíltan kommunikáló jelölt, vagy a visszafogottság célravezetőbb lenne?

Márki-Zay Péter nem a politikus nyelvet beszéli. Jó, ha vannak ilyenek is. Ennek persze van hátránya. A kritikák arra vonatkoznak, hogy nem kellőképpen óvatos vagy nem elég polkorrekt. A pártoknak az a felelősségük, hogy igyekezzünk ennek a nyíltságnak az előnyeit felszínre hozni, és a hátrányait kiküszöbölni.

Ez egy olyan adottság, amivel együtt kell élnünk. Ő a listavezetőnk, ő a miniszterelnök-jelöltünk, és én ennek a pozitív oldalát nézem.

Miért kell leváltani a Fideszt?

Talán leginkább a kilátástalanság és reményvesztettség miatt. Érzek is egy most vagy soha hangulatot, szerintem ilyen jó lehetősége az ellenzéknek rég nem volt a kormányváltásra. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a szomszédban háború van, amit egy orosz invázió indított el. Kulcskérdés az idei választáson, hogy Magyarország hova áll a következő években. Remélem a Nyugat felé megyünk, és nem Keletre. Ebben is nagy a különbség a két oldal között. Egy egyértelmű elköteleződés a Nyugat mellett, ez a választás tétje.

A választás tisztaságát sokan előre kétségbe vonják? Erről mit gondol?

Ez nem egy fair és tiszta választás. Habár Fürjes Balázs egyenlő pályákról és egyenlő esélyekről beszélt, de ez nem igaz. Viszont amit mi meg tudunk tenni a tisztaságért, azt megtesszük. Történelmi előrelépés, amit az ellenzék ebben produkált, mindenhol van elég szavazatszámlálónk. Ráadásul itt lesz az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet egy komoly megfigyelőmisszióval. De azt nem lehet kijelenteni, hogy ez biztosan egy tiszta választás lesz. Sőt, lesznek, akik megpróbálnak csalni, de nekünk feladatunk lesz elrettenteni őket, és biztosítani a szabad és tiszta választást. Amit a Fidesz a kampányidőszakban elintézhetett a pálya lejtésének érdekében, azt már elintézte. Mi így is vállaltuk ezt, miközben tudtuk, hogy ez hegymenet lesz.

Ha már ezzel kezdtük, fejezzük is be ezzel. Létezik emberarcú fideszes politikus, vagy ön szerint minden fideszes képviselő Orbán végrehajtója? 

Azt gondolom, hogy akik ezt a rendszert építik és védik, azok igenis Orbán Viktor kiszolgálói. És Fürjes Balázs az elmúlt tíz évben a Fidesz stadionembere és egy két lábon járó kifizetőhely volt, aki alatt az összes beruházás a többszörösére drágult. Ezekkel jellemzően ugyanazok az érdekkörök jártak jól, ismerjük a neveket: Mészáros, Garancsi, Tiborcz. Ezek után nem tartom hitelesnek, amikor Fürjes Balázs elítéli az urizálást. Ha tényleg elítélné, akkor nem lenne ennek a pártnak a tagja 30 éve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik