Belföld

Sokezres tömeg vett részt a Budapest Pride felvonulásán

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Minden jel szerint atrocitások nélkül zajlott az idei Budapest Pride Fesztivált lezáró felvonulás. A felvonulók számára kijelölt útvonalon több helyütt ellentüntetők skandáltak, kiabáltak, de a menetben ebből viszonylag keveset lehetett hallani. A felvonulás végén a Tabánban hazai ellenzéki politikusok, aktivisták is kifejezték rokonszenvüket az LMBTQ-közösségek felé, de a rendezvényen beszédet mondott több európai politikus is.

Az idén a Tabán volt a Budapest Pride felvonulásának célállomása, ahován nem sokkal délután öt órát követően érkezett meg az ünneplő tömeg. Az esemény emelkedett hangulatban zajlott, atrocitásról nem érkezett hír. A jelek szerint volt egy kis fennakadás a Szabadság hídnál, ami nem is csoda, hiszen a híd eleve szűkebb, mint a kiskörút, és ez lassította a menet haladását. A helyszínen lévő munkatársaink azt jelentették, hogy  a Tabánban szinte mindenhol ültek és álltak, és folyamatosan, csillapíthatatlanul áradt a tömeg. A hangulat már a beszédek előtt remek volt, a színpad közelében emberek táncoltak.

Lang Györgyi, az esemény házigazdája először Hegedűs Mátét, a Pride egyik szervezőjét és szónokát konferálta fel.

Szerintem történelmi pillanatoknak lehetünk tanúi, hiszen ha jól számolok, több mint harmincezren itt vagytok!

– mondta az aktivista, aki egyebekben arról beszélt, hogy először tavaly, a transznemű állampolgárok boldogulását ellehetetlenítő törvény elfogadása idején jutott eszébe, hogy elhagyja az országot. Mint mondta, azt  szeretné elérni, hogy világos legyen, az LMBTQ fiatalok nincsenek egyedül, és van hely a számukra a közösségben.

Mi egy tettrekész közösség vagyunk, és nem hagyjuk, hogy a kormány tovább szítsa ellenünk a gyűlöletet.

– mondta Hegedűs, aki a résztvevőket arra szólította fel, hogy támogassák LMBTQ barátaikat, és szavazzanak az ellenzéki összefogás jelöltjeire az országgyűlési választásokon.

Marjai János / 24.hu

Vladimir Luxuria, az Európai Parlament első transznemű képviselője is felszólalt a Tabánban. Ő közvetlenül Orbán miniszterelnöknek címezve a beszédét azt mondta:

Nem akarjuk a heteroszexuális fiatalokat meleggé vagy transzneművé tenni. Hanem azt akarjuk, hogy a gyermekek ne váljanak  gyűlölettel teli felnőttekké.

Hegedűs Emmett transznemű középiskolás, aki a Pride-ot szervező Hegedűs Máté öccse, a színpadon arról beszélt: tizenkét évesen jött rá, hogy transznemű, és sokáig azt gondolta, hogy ez nem normális. Tizenöt évesen aztán, amikor felismerte, hogy segítségre van szüksége, beköltözött egy mentális rehabilitációs központba, és mire kijött, a Fidesz már meg is szavazta a transzneműeket megbélyegző törvényt.

16 évesen nem azzal kellett volna törődnöm, hogy kimegyek tüntetni, mert a kormány nem akarja elismerni, hogy vagyok

– fogalmazott a fiatalember.

MArjai János /24.hu

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő a kormányról és az LMBTQ-közösségeket megbélyegző törvényről azt mondta:

„Nem akarják, hogy helyet követeljünk magunknak. Nem akarják, hogy kiálljunk magunkért, és kiálljunk egymásért. Furcsák vagyunk nekik, mert mi nem ők vagyunk, mi mások vagyunk.”

Szerinte ma úgy tűnik, hogy aki mer önmaga lenni, az veszélyes az aktuális hatalomra. Ők azok, akik mernek mást gondolni a világról, mernek kérdéseket föltenni, kiállni, leleplezni a hazugságokat, és harcolni.

Az elnyomó hatalomra a legnagyobb fenyegetést a szabad, önmagukkal és másokkal békében lévő emberek jelentik. A szabad és az egyenlő társadalom, az elnyomó hatalom legnagyobb ellenfele

– mondta beszédében Szél Bernadett.

A Tabánban színpadra lépett Vay Blanka transznemű aktivista is. Ő azzal a felütéssel kezdte a beszédét, hogy nekik, „buziknak” varázserejük van – ezért akarja őket a hatalom „élve elásni”. Amikor azonban egy meleg vagy transznemű kiáll, és elmondja, hogy nem árt senkinek, akkor kiderül, hogy az emberek igenis tudnak jók és elfogadóak lenni. Nem mindig, de gyakrabban, mint gondolnánk, és még gyakrabban, mint ahogy azt Orbán Viktor szeretné – mondta az aktivista.

Marjai János /24.hu

Karácsony Gergely főpolgármester „Jó estét, Pride! Jó estét, Szerelem!” felkiáltással köszöntötte a felvonulókat. A beszédében a konzervatív közönséghez is szólva azt mondta: keresztényként tudja, hogy mindnyájan a teremtő képére lettünk teremtve, és

bár nem vagyunk egyformák, de egyenlőek igen.

A főpolgármester azzal indokolta a Pride-on való részvételét, hogy nem tudja elviselni azt a politikát, ami nemcsak politikusokat, hanem az embereket is egyre gonoszabbá akarja tenni. Szerinte, ha embereket bántanak ebben a városban vagy az országban, akkor meg kell védeni őket.

Holnap a romákért kell tüntetni, akiket Jászapátiban akarnak megfélemlíteni. Jövő héten az egészségügyben dolgozókért kell tüntetni, mert közös szégyenünk, ahogy velük elbánt a hatalom

– fogalmazott a főpolgármester.

Marjai János / 24.hu

Ami a felvonulást illeti, a kormány kommunikációs kampánya valószínűleg legalább részben elérte a célját, mert a pesti rakparton kordonok mögött maroknyi ellentünető sorakozott fel. Ők olyan feliratú molinókat mutogattak, mint például: „Állítsuk meg a gyerekek megrontását!” Az ellentüntetők skandálásai között felhangzott a „mocskos buzik”, „mocsok pride”, „tiltsák be őket” és hasonlók. Közöttük a helyszínen tartózkodó kollégáink szerint megjelent Budaházy György is, aki a kordon mögül bömbivel kiabált.

„Go home gays!”

– ordították az ellentüntetők a Fővám térnél, aztán Budaházy közölte, hogy a téren végeztek. Azt is kijelenettette, hogy az – általa hazafiaknak nevezett – ellentüntetőket a Döbrentei térre küldte, ahol a menet addigra már ráfordult a Tabán felé vezető útra. Ellentüntetők jelentek meg a felvonulás kezdetekor az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán is.

Vincze Miklós / 24.hu

Közöttük felbukkant Gaudi-Nagy Tamás, aki a tavaly bejegyzett European Patriots Unite Egyesület  elnökségi tagja.

Páran a menetből a Fővám térnél megálltak, és úgy tűnt, hogy az ellentüntetőket hergelték. A szervezők a megálló embereket igyekeztek továbbterelni. A hídól nézve kollégánk szerint úgy látszott, hogy a Hotel Gellért és a Gellért-hegy között is volt egy nagyobb csapat, amely sötét ruhát viselő emberekből állt, és LMBTQ-ellenes transzparenseket tartott.

Marjai János / 24.hu

A Pride-ra érkező tömeg már pár órával az indulás előtt elkezdett gyűlekezni, és nagyon hamar megtelt az indulási helyszín, a Madách tér. A Párbeszéd demostrálói egy jókora transzparenssel álltak be a menet elejére. A tömegben a DK aktivistáit is látni lehetett.

Marjai János / 24.hu

A felvonulás elején a belépőket arra kérték, mutassák meg a táskájuk tartalmát, és úgy tűnt nem egedtek be semmilyen olyan tárgyat, amely bármi sérülést okozhatna. A Madách tér boltíve alatt időről taps és ujjongás hallatszott. A téren kora délután Terry Reintke, az Európai Parlament LMBTI Frakcióközi Csoportjának társelnöke szólalt fel, aki többek között arról beszélt, hogy ezen a napon Európa-szerte rengetegen függesztik a szemüket Budapestre. Szerinte a konzervatívok sem nézik jó szemmel a szexuális kisebbségek megbélyegzését, amivel a magyar kormány a politikai rendszer korrupt voltáról terelné el a figyelmet.

Reintke azt mondta:

Nem lehet tudni, hogy a szexuális kisebbségek mikorra érik el a teljes egyenlőséget, de lesznek majd pillanatok, amikor fontos lesz emlékezni arra, hogy Budapesten ma ilyen erősen kiálltak a joguralom és az emberi méltóság mellett.

Helyszíni tudósítóink szerint a felvonulásban felbukkant több ellenzéki politikus is, például a párbeszédes Tordai Bence, de láttuk Donáth Anna momentumos Európai parlamenti képviselőt is, aki egy „Mi is magyarok vagyunk” feliratú transparenst tartott a kezében. A tömegben volt az ismert baloldali aktivista, Gulyás Márton és a szocialista Kunhalmi Ágnes is. A tömegben nagy számmal vonulnak kisgyermekes családok is, de sok hatvan év fölötti résztvevőt is látni lehetett a menetben.

Marjai János / 24.hu

A szervezők az idén a sajtóregisztráció során „Független média” feliratú pride-os passzokat adtak újságíróknak, akik olyan médiumoknál dolgoznak, amelyeknek a tulajdonosi háttere a Pride szervezői szerint átlátható.

Mint írták, ezzel szerették volna segíteni a megmaradt független sajtó munkáját a felvonuláson, illetve így is növelni akarták a felvonulók biztonságérzetét.

A 2021-es Budapest Pride-ot feszült várakozás és figyelem előzte meg, ennek egyik oka, hogy tavaly a szervezők a koronavírus-járvány miatt kénytelenek voltak lefújni a programot, amely sorban a huszonötödik lett volna. A feszült várakozás másik oka, hogy néhány héttel ezelőtt hatályba lépett a kormányzati kommunikáció által gyermekvédelmi törvénynek nevezett homofób és transzfób törvénymódosítási csomag, amely a pedofil bűncselekmények elkövetőit lényegében összemossa a szexuális kisebbségekkel. Orbán Viktor miniszterelnök ezen kívül öt kérdéses népszavazást is bejelentett a héten, amely a már hatályba lépett törvénnyel összefüggésben kérné ki az állampolgárok véleményét.

A menet a 2019-es legutóbbihoz hasonlóan ismét kordonoktól mentesen haladt. Az útvonal az alábbiak szerint alakult:

Madách tér – Astoria – Kálvin tér – Fővám tér – Szabadság híd – Szent Gellért rakpart – Döbrentei tér – Tabán.

A szervezők azt javasolták a felvonuláson résztvevőknek, hogy a Madách teret az 1-es, illetve 2-es metróval a Deák Ferenc tér, illetve az Astoria felől közelítsék meg. Azoknak, akik a Nyugati tér vagy az Oktogon felől érkeznek a rendezvényre, azt tanácsolták, hogy szálljanak inkább a földalattira. A résztvevőktől azt is kérték, hogy a menet indulása előtt kerüljék el az Erzsébet híd környékét és az Andrássy, valamint a Bajcsy-Zsilinszky utat.

Marjai János /24.hu

A Budapesti Rendőrfőkapitányság pénteken a police.hu oldalon kiadott közleménye szerint egy átlagos nyári hétvégéhez képest szokatlanul sok rendezvényt jelentettek be a Pride-felvonulás tervezett vagy máskor szokásosan használt útvonala körül. Mint ismert, a rendőrség májusban visszavonta korábbi határozatát, amelyben az idei felvonulást az Andrássy út – Madách tér – Tabán útvonalonra engedélyezte. A megismételt eljárásban kompromisszumos javaslatot tettek a szervezőknek azzal, hogy a vonulást inkább a Madách tér – Tabán útvonalon tartsák meg, mivel az Andrássy utat a Mi Hazánk Mozgalom bírósági döntés szerint már előbb lefoglalta. Az Andrássy és Bajcsy-Zsilinszky út sarkán délután három körülre kisebb csoport jött össze, ők feltehetően a „Hetero Pride Budapest” nevű megmozduláshoz tartoztak.

Vincze Miklós / 24.hu

Az esemény idejére Budapesten jelentős közlekedési változásokat jelentett be a BKK. A lezárások elsősorban a Deák Ferenc tér – Kiskörút – Szabadság híd – Szent Gellért rakpart – Tabán útvonalat érintették délután egy óra és fél hat között. A BKK a belvárosban közlekedőknek elsősorban az M1-es, M2-es és M4-es metrók, és a megszokottnál sűrűbben közlekedő a 4-es és 6-os villamosok használatát javasolta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik