Belföld

Mégsem lesz drogambulancia a józsefvárosi Teleki téren

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Mégsem nyílik drogambulancia a józsefvárosi Teleki téren, a VIII. kerület polgármestere csütörtökön a Facebook-oldalán azt írta, a döntés az érintett ház lakóira tekintettel született meg.

Pikó András (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) közölte: a Józsefvárosi Önkormányzattal egyetértésben a Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziója eláll a Teleki tér 7. szám alatti ingatlanba tervezett drogambulancia megvalósításától.

Nem hagyhatjuk magukra segítségre szoruló embertársainkat, nem lehetünk vakok a kerületben jelen lévő drogproblémák kapcsán: itt feladatunk van. De meghalljuk az érintett ház lakóinak igényeit is: ellátást olyan környezetben tudunk megvalósítani, ahol a lakók biztonságérzete nem csökken, hanem nő ezáltal

– fogalmazott a polgármester, hozzátéve, a fővárosi önkormányzattal és a református misszióval folytatva az együttműködést ezért fognak dolgozni a jövőben.

A tervek szerint a református misszió a Teleki tér 7. szám alatti, fővárosi tulajdonú ingatlanban drogambulanciát, a mellette lévő, kerületi tulajdonúban pedig drogprevenciós céllal egy „józan kávézót” működtetett volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik