Belföld

Hátba szúrta a párját, letörölgette a vért, majd aludni ment

Közel 10 éve élt már együtt az a pár, amikor tavaly nyáron monori albérletükben egy közös poharazás után kirobbant veszekedésben az 53 éves nő hátba szúrta a férfit – írja a rendőrség honlapja.

Kihallgatásakor elmondta, veszekedéseik nem ritkák, mivel a férfi semmit nem akar otthon csinálni. Pontosan nem emlékezett a miértre, de állította, a férfi kapta fel a kést és azzal közelített felé, miközben azt kiabálta, kiszúrja a szemét. Sikerült a kezéből kicsavarni a kést, majd távolodó párja hátába szúrta.

Míg az áldozat családtagja mentőt hívott, ő szivaccsal letörölgette a vért áldozata hátáról, majd aludni tért. Rendőrök ébresztették, majd előállították.  A sérült kórházba került, a sérülést életveszélyesnek minősítették.

K. Zsuzsanna a bűncselekmény elkövetését elismerte, panaszt nem tett. Mint mondta, tettét megbánta, de sajnos már nem tudja visszacsinálni.

A Pest megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének kísérlete megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik