Belföld

Tizennyolc év fegyházat kértek a főbérlőjével és kutyájával végző István utcai gyilkosra

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség azzal a B. János Norberttel szemben, aki 2019 januárjában megölte a 49 éves főbérlőjét a VII. kerületben, egy István utcai lakásban. A férfi az áldozata kutyáját is bántalmazta. Mindezek után felgyújtott egy matracot, amely teljesen kiégett, ennek következtében az állat is elpusztult.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy 18 év fegyházat kértek a férfire arra az esetre, ha már az előkészítő ülésen váddal egyező beismerő vallomást tesz és lemond a tárgyalás jogáról is.

Hozzátette, a terhelt a folytatólagos gyanúsítotti kihallgatása során lényegében elismerte a gyilkosságot, a részletekre azonban már nem emlékezett. Azt viszont tagadta, hogy gyújtogatott volna és bántotta volna a lakásban lévő kiskutyát.

A 29 éves elkövető az akkori élettársával, valamint az öccsével és annak élettársával közösen béreltek egy-egy különálló apartmant az István utcában, ahol a főbérlőnek is volt egy lakrésze.

Ebben az időszakban a terhelt kezelte lakótársai pénzét is, így a bérleti díjjal kapcsolatban ő egyeztetett a főbérlővel. A 29 éves férfi a bérleti díj egy részét az apartmanba beköltözésükkor kifizette, a fennmaradt bérleti díjjal kapcsolatban pedig úgy egyeztek meg, hogy azt 2019  január 28-án rendezi.

B. János Norbertnek azonban nem volt pénze a bérleti díj elmaradt részének kiegyenlítésére, amiről a lakótársai nem tudtak. A bérleti díj fizetésének esedékességekor, elhatározta, hogy a lakótársai tudta nélkül beszél a férfival és megpróbál tőle fizetési haladékot kérni. Annak érdekében, hogy a tulajjal egyedül maradhasson a lakásban, rávette a lakótársait, hogy közösen menjenek el vásárolni.

El is indultak együtt, majd a férfi arra hivatkozva, hogy a pénztárcáját otthon felejtette, s visszament egyedül a lakásba. A férfi győzködte a főbérlőjét a fizetési haladékról, de ő nem egyezett bele. Közben a lakótársai is visszatértek, ekkor a vitájuknak vége szakadt. Az elkövető  azonban nem tekintette befejezettnek a beszélgetését, ezért a lakótársai tudta nélkül később ismét visszament, amikor is közte és a főbérlő között újra vita alakult ki.

Ennek során a férfi egy késsel rátámadt főbérlőre, többször megszúrta őt, majd fojtogatni kezdte. A főbérlő az elszenvedett súlyos sérülések következtében a helyszínen meghalt.

Az elkövető a lakásban tartózkodó kutyáját is bántalmazta, majd a még életben lévő vérző állatot az áldozat holttestével együtt bezárta a főbérlő lakrészébe, ahol később az ágyat meggyújtotta. A gyújtogatás következtében a tulaj lakrészében található ágy teljes egészében kiégett, a kutyája meg megfulladt a tűztől és a füsttől.

Az ügyészség 18 év fegyházat kért az elkövetőre teljes beismerés esetére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik