Belföld

Vádat emeltek a zuglói heroinkereskedők ellen

Police.hu
Police.hu

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a két negyvenes férfival szemben, akik heroinnal kereskedtek Budapesten A Fővárosi Főügyészség fegyházbüntetést indítványozott velük szemben.

A 43 és egy 42 éves férfi 2018 novemberétől a 2019 március közepéig terítette a kábítószert. A drogot az egyikük óbudai lakásához tartozó garázsban, valamint a másik vádlott zuglói lakásán tárolták, és jellemzően ez utóbbi lakás környékén értékesítették a vásárlóik részére. Az értékesítés során elosztották a feladatokat egymás között.

A 42 éves férfi tartotta telefonon a kapcsolatot a vevőkkel, akik napi rendszerességgel, konspiratív kifejezések használatával rendelték meg tőle a kábítószert. Ezután előre egyeztetett időpontban, az átadás szokásos helyszínén, egy Fogarasi úti áruház parkolójában, vagy annak környékén találkozott a vásárlókkal, akiktől készpénzben előre begyűjtötte az általuk megvenni kívánt kábítószerek ellenértékét.

Ezt követően telefonon felhívta a társát és tájékoztatta a vásárlók által megrendelt kábítószerek mennyiségéről, majd a vásárlóktól előre beszedett vételár-összegek összegyűjtése után elment a társa közelben lévő  lakóhelyére. Itt átvette tőle a megrendelt kábítószer-tételeket, amiket azután visszavitt és kiosztott az áruház környékén várakozó vásárlók részére.

A 42 éves férfi a fent részletezett, szokásos kábítószer-értékesítési menetrendet követve, megjelent az egyik vevővel egyeztetett zuglói átadási helyen, ahol az általa megrendelt heroin átadásánál a rendőrök tetten érték, és ezután a társát is elfogták.

A nyomozó hatóság a terhelteknél tartott kutatások során csaknem fél kilogramm heroint, kábítószer értékesítéséhez használt eszközöket, valamint kábítószer-kereskedelemből származó, több mint 2 millió forint készpénzt foglalt le.

A Fővárosi Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat a két férfival szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik