Belföld

Baranyi: Igenis lesz népszavazás a Fudanról

Gyorsan reagált Palkovics Lászlónak a Fudan Egyetemmel kapcsolatos csütörtöki kijelentésére Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere. Mint megírtuk, az innovációs és technológiai miniszter azt mondta, hogy kezdeményezni fogja az egyetem megépítésének kiemelt beruházássá nyilvánítását, és az ATV cikke szerint emiatt felmerül, hogy nem lehet majd róla népszavazást kezdeményezni.

Attól, hogy kiemelt beruházássá nyilvánítják, lehet népszavazást tartani. A kettőnek nincs semmi köze egymáshoz. A kiemelt státusz arról szól, hogy a projektek megvalósítása gyorsabb, egyszerűbb és egységesebb eljárási rendben történjék meg. Hatósági eljárások meggyorsítására, leegyszerűsítésére vonatkozik,

írta a bejegyzésben Baranyi.

Palkovics két hete azt mondta, hogy tárgyalni akar Baranyival és Karácsony Gergely főpolgármesterrel, és meg fognak tudni állapodni.

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Gy. Németh Erzsébet elmondta, hogy a kormány csak a saját területét nyilváníthatja kiemelt beruházásnak, sem a Fővárosi Önkormányzat, sem a IX. kerület nem fog a Fudan Egyetem számára semmilyen területet átadni. A főpolgármester-helyettesnek nincs tudomása arról, hogy kaptak volna bármilyen ajánlatot a kormánytól az egyetemre vonatkozóan.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik