Belföld

Tagadja a bűnösségét, és újabb bűncselekményt követett el Fekete Dávid a gyanúsítás után

TV2
TV2

Letartóztatást indítványozott a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség a jelentős értékű, üzletszerűen elkövetett sikkasztással gyanúsított Fekete Dáviddal szemben.

Gál Katalin, a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyészség szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés ténye és veszélye miatt kérte egy ismert győri autókereskedő letartóztatását.

A szökés, elrejtőzés veszélyét az támasztja alá, hogy a gyanúsított bejelentett lakhelye alkalmatlan a lakhatásra, a bűnismétlés ténye pedig azért megalapozott, mert az autókereskedő újabb bűncselekményt követett el a gyanúsítás után. De ezt támasztja alá az is, hogy olyan nagyfokú tartozást halmozott fel, hogy tartani lehet attól, hogy újabb vagyon elleni bűncselekményekből próbálná meg ezt biztosítani

– mondta lapunknak Gál.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Megasztár volt énekesénél házkutatást tartottak kedden, majd őrizetbe vették, és jelentős értékű, üzletszerűen elkövetett sikkasztással, és más bűncselekményekkel gyanúsították meg.

A gyanúsítás szerint az énekes gépjárművek adásvételével foglalkozott, azonban több autótulajdonost károsított meg azzal, hogy a gépkocsik eladását követően azok ellenértékét nem fizette ki.

A rendőrség jelentős értékű, üzletszerűen elkövetett sikkasztás, és más bűncselekmények gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként az őrizetben lévő énekest. Kérdésünkre a szóvivő elmondta még, hogy az autókereskedő tagadta a bűnösségét és érdemi védekezést terjesztett elő.

Frissítünk!

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség az üggyel kapcsolatban kiadott kiadott egy közleményt is. Ebben azt írták, hogy 100 millió forintot meghaladó kár miatt került őrizetbe a győri autókereskedő, akit közokirat-hamisítással és összesen tíz vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2018. nyarától kezdődően nagy értékű gépkocsik adásvétele kapcsán követett el csalásokat és sikkasztásokat, ezt követően, fenyegető anyagi helyzete miatt kölcsönöket vett fel magánszemélyektől is, illetőleg cégén keresztül egy banktól is. Az összegeket ismeretlen célra fordította, majd az eladósodott cégét egy – általa is tudottan halálos betegségben szenvedő személynek – értékesítette.

Ezt követően is folytatta azonban autókkal kapcsolatos tevékenységét, kölcsönöket is vett fel, valamint egy hatmillió forint és egy 7.5 millió forint értékű festményt is átvett értékesítésre, de nem tudott velük elszámolni.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik