Belföld

Elárulta a rendőrség, miket foglaltak le a Viking szállodahajón

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a 24.hu megkeresésére elárulta, hogy miért nem tartotta szükségesnek a Viking Sigyn szállodahajó lefoglalását, valamint azt is közölte, hogy mi mindet foglaltak le a baleset után a hajón.

A rendőrséget azután kerestük meg, hogy Dél-Korea a szállodahajó lefoglalását követelte a magyar kormánytól, valamint Magyar György, a szerencsétlenül járt Hableány sétahajó matrózának családját képviselő ügyvéd azt mondta, akár a bűnpártolás gyanúját is felvetheti az, hogy a magyar hatóságok engedik szabadon közlekedni a Viking Sigynt. A jogász arról is beszélt, hogy a hajót mindenre kiterjedő, tüzetes szakmai vizsgálatnak kellene alávetni, különösen még azt a részét is, ami két méter mélyen van a vízszintje alatt. Ehhez pedig a ki kellene emelni a járművet a vízből.

A BRFK ugyanakkor azt közölte, szerintük azért nem volt indokolt a szállodahajó visszatartása, mert a nyomozók a dunai hajóbaleset után helyszíni szemét tartottak a Vikingen és az ott fellelhető összes informatikai és hajózási rendszerből származó adatállományt lefoglalták. Mint írták, a kamerafelvételeket is tartalmazó több mint két terrabájt mennyiségű adatállomány mellett csaknem 5 ezer fotót készítettek.

Rögzítették a vezetőállasban fellelhető állapotot, továbbá a nyomozók vizsgálták a szállodahajó kormányállásából a láthatóságot és észlelhetőséget is. A balesetet elemzésébe igazságügyi hajózási, nautikai külső szakértőket vontak be.

A hajó kiemelése viszont nem történt meg, a rendőrség szerint erre nem volt szükség, mert a felszíni sérüléseket a helyszíni szemle során rögzítették.

Érdeklődtünk arról is, hogy miért volt arra szükség, hogy miután a hajó elhagyhatta Magyarországot, majd oda menetrendszerűen visszaérkezett, hétfőn ismét vizsgálni kezdték. A Viking Sigyn Visegrádon kötött ki, ám a rendőrség ott sem foglalta le a hajót, csupán ismét személt tartott.

A rendőrség erre mindössze annyit közölt:

Valamennyi eljárási cselekmény az ügyészség utasításai alapján, ügyészségi felügyelet mellett zajlik.

Egy dél-koreai televízió szerint egyébként bizonyítékokat tüntettek el a Viking Sigyn szállodahajóról. A szöuli MBC televízió még Bécsben kereste meg a szállodahajót, ahol azonban nem fogadták udvariasan a stábot. A riport szerint a hajó orráról eltűntek az ütközés nyomai, látszott, hogy kijavították és átfestették az ütközés okozta sérüléseket.

Egy dél-koreai tévé szerint bizonyítékokat tüntettek el a Viking Sigyn hajóról
A stáb még Bécsben vette szemügyre a szállodahajót.

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet tartózkodott. Mindössze hét utast sikerült kimenteni. A hajót kedden emelték ki a Dunából.

A balesettel kapcsolatos cikkeinket itt találják.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik