Belföld

Még egy évig túlórázhatnak a rendőrök a hiányzó határvadászok helyett

3677 határvadásznál jelentené ki az ORFK, hogy teljes a határvadász-állomány – tudtuk meg közérdekű adatigénylésünkre adott válaszból. Jelenleg viszont csak 3019-en szolgálnak a Készenléti Rendőrség Határrendészeti Igazgatóságánál, azaz 658 határvadász, .

az állomány hatoda hiányzik a rendszerből.

Az adatokat azután kértük ki, hogy azt az információt kaptuk, sokan szeretnének ugyan határvadászként szolgálni, ezt mégsem tehetik meg, mert nincs érettségi bizonyítványuk, ami pedig feltétele a munkakör betöltésének.

Sokan azért nem lehetnek határvadászok, mert nincs érettségijük
Már Facebookon is toborozzák a határvadászokat, ahol külön figyelnek azokra, akiknek nem sikerült befejezniük a középiskolát.

Most a pontos szám is kiderült: 119-en jelentkeztek úgy, hogy nem volt érettségijük, ami miatt a pályázatukat érvénytelenítette az ORFK.

2016 augusztusa óta 3798 határvadászjelölt adott be pályázatot, közülük minden harmincadik ember bukott el a hiányzó érettségin. Ez az arány eltörpül a határvadászképzés alatti lemorzsolódás mellett: a Népszava írta meg még nyáron, hogy a pályázók felét az alkalmassági vizsgálatokon szórják ki – a jelentkezők egészségügyi, fizikai és pszichológiai alkalmasságát is vizsgálják –, a rostákon átjutó aspiránsok közül viszont csak minden második jelölt tesz sikeres vizsgát a képzés végén.

Tehát csak minden negyedik pályázóból lesz határvadász. Ebben a toborzási tempóban körülbelül még egy év kellhet az állomány feltöltéséhez.

Addig viszont más rendőri szervezeti egységekből vezényelnek a határra rendőröket, aminek következtében brutálisan megnőtt a túlórák száma. Augusztusban írta meg a Magyar Nemzet, hogy összesen 1,68 millióval több túlórát teljesített 2017 első félévében a hivatásos állomány, mint a menekültválság kezdetén, azaz 2015 első félévében. Így az egy rendőrre jutó túlórák száma elképesztő mértékben, két év alatt 87,5-ről 131,9-re nőtt.

Ez persze nincs ingyen: 2014-ben mindössze 7,53 milliárd forintba került a hivatásos állomány túlszolgálata, 2015-ben már 13,47 milliárdba, 2016-ban pedig 16,57 milliárdra nőtt ez az összeg. Idén csak az első félévben 11,1 milliárdnál tartunk, azaz új csúcs állhat be 2017-ben.

A helyzetet az teszi visszássá azon túl, hogy iszonyatosan leterheltek a rendőrök a feltöltetlen állomány miatt, hogy mindeközben egyre kevesebb határsértővel van dolguk a határvadászoknak a kerítésnél.

Ugyanis az államhatár rendjével, átlépésével és a jogszerű tartózkodás ellenőrzésével összefüggő intézkedések száma lényegesen csökkent az idei évre. 2016 első kilenc hónapjában 86088, 2017 megfelelő időszakában csak 57027 intézkedést regisztráltak, ami 34 százalékos csökkenés. Az illegális migrációhoz kapcsolódó jogellenes cselekményekkel összefüggő intézkedések száma 2016 első kilenc hónapjában 31664, 2017-ben mindössze 13912 volt.

Azaz egyre több pénz megy el arra, hogy egyre kevesebb tényleges dolguk legyen a rendőröknek a kerítésnél. Akiknek egyébként máshol lenne dolguk az országban, vagy épp túlóra helyett pihenhetnének.

Kiemelt kép: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Ajánlott videó

Olvasói sztorik