Belföld

Ukrán takarítókkal tömik ki a réseket a BKV garázsában

Rejtőzködő cég segít alvállalkozóként a fővárosi buszok takarításában, de gondok vannak a fizetések folyósításával, így sorra új takarítókat állítanak be, köztük nagy számban ukrán állampolgárokat is. Az alvállalkozó homályos múltú cégekhez áll közel, de ezzel senki sem foglalkozik.

Nagyon rossz kiszolgáltatott embereket látni, az ilyen mellett nem tudok szó nélkül elmenni

Takarítási gondok

„Történt ugyanis, hogy munkába menet egy nap helyet foglaltam az egyik buszon, ám amikor leszálltam, megdöbbenve tapasztaltam, hogy a nadrágomon egy nagy fekete folt ‘ékeskedik’. Így kénytelen voltam hazamenni és átöltözni. Akkor megfogadtam, soha többé nem ülők le.” Ezt Kata nevű olvasónk mondta még 2012-ben, amikor arról írtunk, a BKV buszain a takarítás hagy némi kivetnivalót maga után. Akkoriban az volt a gond, hogy össze-vissza pingpongozott a közlekedési cég a külsős vállalkozókkal, akik takarítottak. Az összeg akkor is óriási volt, csak a buszokra és a villamosokra 900 millió forint ment el.

– nevét nem vállaló BKV-dolgozó forrásunk így foglalta össze, miért meséli el a történetét, amelynek háttérében egy nagy konzorcium és annak fura alvállalkozója áll.

2016 május elején közbeszerzést írt ki a BKV a takarításra, a megbízás felölelt mindent: központot, irodákat, üzemi helyiségeket, buszokat, trolikat, villamosokat, metrókat. Ezt a két ajánlattevő közül egy három cégből álló konzorcium nyerte idén áprilisban 3+2 évre, 2,88 milliárd forintos ajánlattal. Ennek tagjai a PQS International Hungary Kft., a BBM Budaber Zrt. és a DIG HUNGARY Kft., március 20-án kötötték meg a szerződést. Ők alvállalkozót bíztak meg, a G&S TV Konzorcium Kft.-t.

Forrásunk pedig arról számolt be: a nagy nemzetközi takarító és létesítményfenntartó cég, a PQS vezette konzorcium (ami nem összekeverendő a nevében e szót hordozó G&S TV Konzorcium Kft.-vel) megbízott egy alvállalkozót a járművek és ingatlanok takarításával, de a nevét olykor módosító cég nem igazán felelt meg az elvárásoknak. Ugyanis sújtja őket a munkaerőhiány, ami miatt rendszeres, hogy nem tudják ellátni a feladataikat. Ahogy fogalmazott:

Az elmúlt hétvégén például nagytakarítás lett volna az egész irodaépületben, de reggel 10 körül telefonáltak, hogy elmarad, mert nem jelentkezett munkára senki.

Ez még nem lenne szokatlan annak fényében, hogy országosan égető gond a munkaerőhiány, de forrásunk szerint az alvállalkozó G&S TV Kft. nem is fizeti ki időben (a hónap 10-éig) dolgozóit. Ebben a hónapban is több mint egy hetet késett az utalás, de legalább megjött. „Emiatt az éjszakás járműtakarítók már nem vették fel a munkát tegnap este” – közölte informátorunk, aki szerint előfordult, hogy adott hónap 20. napja körül sírva jöttek a dolgozók, hogy nincsen pénzük. Volt olyan is, hogy a dél-pesti buszgarázsba Kelenföldről masíroztak át takarítók az utolsó pillanatban. „Folyamatos a küzdelem, a szolgáltatás néha nem valósul meg” – mondta másik forrásunk.

A vállalkozás már ukrán vendégmunkásokat alkalmaz, mivel a fenti okok miatt is egyre kevesebb magyar akar a cégnek dolgozni. Forrásunk szerint éjjel főleg ukránok dolgoznak. A takarítók listáját belépéskor mindig le kell adni, ezen pedig állandóan új meg új nevek vannak, óriási a fluktuáció. Kaptunk is egy szeptemberi munkalapot, amiről a szenzitív adatokat töröltük, de a keresztnevekből így is látható, sok az ukrán takarító (az Ykpaiha Ukrajna cirill betűs írásmódja). És azóta még több lett forrásunk szerint.

Forrás: 24.hu/ forrásunk

A táblázatból az is kitűnik, hogy minden ukrán, na meg kárpátaljai magyar munkavállalót ugyanott szállásoltak el, a Könyves Kálmán körúti cím egy hostel-munkásszállót takar.

Ugyanez a cég takarítja nem csak az egész BKV-t, de több kórházat, irodaházakat és még kitudja mit, gondolom ott is hasonló problémák vannak – mondta forrásunk.

De micsoda ez a G&S TV Kft.?

Az Opten céginformációs rendszer adatai szerint a G&S TV Konzorcium Kft. a II. kerületi Levél utcába van bejelentve, 2012 februárjában alakították, jelenlegi nevét 2014 októberében vette fel. Főtevékenysége általános épülettakarítás, de az egyéb épület-, ipari takarítás, a személybiztonsági tevékenység, sőt a nyomozás is szerepel a tevékenységei között. Jegyzett tőkéje 3 millió forint, létszáma egy, azaz egy fő, honlapjának nem leltük nyomát.

Az értékesítés nettó árbevétele tavaly 1,642 milliárd forint felett volt, de járt már 2,3 milliárd felett is 2014-ben. Adózás előtti eredménye 2016-ban 68 973 000 forint volt. Az ügyvezető-tulajdonos Faragó Mónika, aki vezette az ürömi D.O.M. Logisztika Kft.-t is, amiben tulajdonos volt a hírhedt TOM-csoport egyik cége, a TOM CLEAR Zrt., ami azóta végelszámolással megszűnt 2015-ben, ennek lett jogutódja a T.O.M. CONTROLL 2001. Zrt.

Fotó: 24.hu / Bielik István

Érdekesség, hogy a másik ajánlattevő pont a T.O.M. CONTROLL 2001 Vagyonvédelmi és Szolgáltató Zrt. volt, aminek gyanús ügyeiről a VS.hu és az Átlátszó is közölt már cikkeket. A T.O.M Controll a Budapesti Corvinus Egyetem takarítását nyerte el korábban, amit három alvállalkozóval végzett, akik részben zsebbe, borítékban fizették ki a dolgozóikat. A három cég ráadásul egymás után végezte a feladatot, holott olykor takarítási tapasztalata és/vagy profilja, olykor munkavállalója sem volt.

A takarítói szférára jellemző ez a történet is: itt gyakran foglalkoztatnak munkavállalókat feketén, a cél a járulékok elcsalása.

Egy elítélt férfi azt mondta az Átlátszónak, hogy a bűnszervezetre hasonlító cégháló magasan van beágyazva, az adóhatóság és a rendőrség egyes emberei is segítik a fennmaradásukat, természetesen pénzért cserébe. Fiktív számlák és aranykereskedelem is felmerült, ahogy a megfélemlítés és a kiszállni akarók elverése, a gyorsan megjelenő és megszűnő, vagy épp külföldiek nevére íratott cégecskék. A T.O.M. Controll 2001 Zrt. ellen ráadásul a Fővárosi Főügyészség is nyomozott, de a NAV is büntetőeljárást folytatott tavaly még csalás miatt. Fonák módon mégis elnyerték a Szépművészeti Múzeum összes telephelyének takarítását, amit természetesen alvállalkozókon keresztül vállaltak el.

A vesztes konzorcium másik tagja a T.O.M Controll mellett a Top Cleaning Kft. Ez a cég azzal került be a hírekbe, hogy 2012-ben leszerződött a NAV-val is hét objektumának takarítására, ezt szerződés nélkül meghosszabbították az új tenderig, 2014 végéig. Ugyan ezt is a Top Cleaning nyerte, de a Közbeszerzési Döntőbizottság szerint a hosszabbításra is közbeszerzést kellett volna kiírni, nem automatikusa megnyújtani azt. Kőkemény 50 ezer forintos bírságot kapott a NAV.

Hallgattassék meg a másik fél

Kerestük a G&S TV Kft.-t is több fronton. Honlapjuk nincs, de a céginformációs rendszerben feltüntettek egy e-mail címet, ami azonban nem él már. Ahogy a telefonos megkeresésünk is, egy fellelhető mobilszámot kerestünk, ami viszont ki volt kapcsolva. Személyesen is felkerestük a II. kerületi, Levél utcai irodát, de udvariasan közölték, nem érdekli őket a 24.hu, majd becsukták az ajtót. Érdekesség, hogy ottjártunkkor egy, a céghez tartó, de nem ott dolgozó ember azt modta, úgy tudja, hogy a cég takarítószerekkel foglalkozik.

Fotó: 24.hu / Bielik István

Megkerestük a tendert kiíró BKV-t is, hogy megtudjuk, mi az álláspontjuk az ügyről, adódtak-e valóban problémák a takarítással, késett-e az alvállalkozó dolgozóinak kifizetése, hatással volt-e ez a járművek tisztaságára, várható-e bármilyen szankció alkalmazása, esetleg a szerződés felbontása. A BKV a konkrétumokat kerülve általánosságban válaszolt, méghozzá a következőket:

A BKV Zrt. 2017 februárjában kötött szerződést a PQS International Hungary Kft. vezette konzorciummal, amely szerződés alapján a takarítási szolgáltatások 2017. márciusától folyamatosan zajlanak. Társaságunk a szerződéses partnerek (konzorciumi tagok) által elvégzett szolgáltatások ellenértékét minden esetben maradéktalanul kiegyenlítette. A szolgáltatás ellenőrzése folyamatos, a nem megfelelő teljesítések esetére a szerződésben foglalt szankciók kerültek, és kerülnek a jövőben is alkalmazásra.

A PQS pedig közölte, a takarítási feladatok egy részét saját munkavállalókkal, másik részét olyan alvállalkozókkal végzik, akiknek „évtizedes gyakorlatuk van az ilyen feladatok ellátásában”. Ők egy esetről tudnak, amikor a takarítók nem kapták meg időben a fizetésüket, ekkor „az autóbusz-telephelyek és járművek takarításáért járó októberi munkabér késett.” Amint tudomást szereztek erről, rendezték a helyzetet.

A G&S TV Kft. szerintük a buszok telephelyein és a járműveken lát el részfeladatokat, amik a BKV teljes takarítási munkáinak 10 százalékát teszik ki. Megismételték, azért választották a G&S TV-t, mert „munkavállalói több éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek” (amit árnyal forrásaink értesülése a sűrűn cserélődő munkavállalókról). Azt nem tudják, a G&S TV kapcsolatban áll-e a T.O.M. csoporttal. Általánosságban azt írták végül:

Az alvállalkozóinkkal szemben mindenkor igen szigorú szerződéses kötelezettségeket támasztunk, nem megfelelő teljesítés esetén lehetőségünk van a szolgáltatóink kötbérezésére, szükség esetén cseréjére, főként akkor, ha a megrendelőtől ilyen kérés érkezik.

(Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik