Belföld

Újra lefejlesztette az e-jegyrendszert a T-Systems

Újra lefejlesztette a T-Systems a BKK online jegy- és bérletértékesítési rendszerét, aminek korábbi verzióját nyáron súlyos hibák miatt kellett visszavonni – írja a hvg.hu.

Az új verziót szerdán adták át a közlekedési vállalatnak, és javasolták, hogy élesítés előtt még etikus hackeres bevonásával is próbálják ki.

A T-Systems felelős szállítóként, a megfelelő emberi és anyagi erőforrás biztosításával elvégezte a rendszer továbbfejlesztését, melynek során megújult és több ponton is még korszerűbb modulok beépítésére került sor

– közölte a lappal a T-Systems Magyarország.

Mint ismert, korábban egy 18 éves fiú az e-jegyrendszer egyik hibáját kihasználva 50 forintért vásárolt magának jegyet a közlekedési vállalat webes felületén, a T-Systems pedig erre feljelentette őt. Végül megúszta a gyanúsítást.

A BKK Zrt. reaglása

A cikkben a T-Systems Magyarország Zrt. tájékoztatásához kapcsolódóan megjelent téves információk tekintetében az alábbi pontosításokat tesszük.

1. A T-Systems Magyarország Zrt. kommunikációjában hivatkozott tesztverzió nem a BKK Zrt. elektronikus jegyrendszerére, hanem a T-Systems Magyarország Zrt. által fejlesztett online értékesítési rendszerre vonatkozott.

2. A T-Systems Magyarország Zrt. a BKK Zrt. részére küldött nyilatkozatában arról tájékoztatta a BKK Zrt.-t, hogy kialakította a hozzáférhetőség lehetőségét a tesztverzióhoz, e tekintetben a T-Systems Magyarország Zrt. kommunikációs célú tájékoztatást tett közzé.

3. A BKK Zrt. online értékesítési rendszerének újraindításáról nem született döntés.

Egyúttal a BKK Zrt. felhívja a figyelmet arra, hogy jelenleg is folyamatban vannak olyan hatósági eljárások, amelyeknek eredménye egyelőre nem ismert, és amelyek hatással lehetnek a jövőbeli működés kereteire. Az eljárások befejezéséig a BKK Zrt. nincs abban a helyzetben, hogy a rendszer működésével, így a pontos indulásával kapcsolatban további információkat adjon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik