Belföld

Kicserélte az ereszcsatornáját, aztán halálosan megfenyegette

Vádat emeltek egy 24 éves román állampolgárral szemben, aki Salgótarjánban egy idős nőtől követelt pénzt, erőszakos cselekménnyel fenyegetve őt.

2016 szeptemberében a vádlott rokonaival Magyarországon bádogos munkák elvégzését ajánlotta fel egyik házról a másikra járva – olvasható az ügyészség honlapján.

A vádlott Salgótarjánban egy idős nővel megállapodott a családi házuk ereszcsatornáinak cseréjéről. A munkáért eredetileg 150 ezer forintot kért, az ereszcsatornák kicserélése után azonban munkadíjként és anyagköltségként már a dupláját követelte.

Amikor a sértett megtagadta a fizetést, a vádlott többször megfenyegette azzal, hogy nem éli meg a reggelt, ha nem fizet, akkor neki annyi, megnézhetik magukat a férjével együtt.

A fenyegetés hatott, az idős nő először átadta a nála lévő 100 ezer forintot, majd – saját magát és a szintén idős, beteg férjét féltve – egy bankautomatából felvette még a számláján lévő 150 ezret, és azt is odaadta.

A Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, valamint a 150 ezer forint visszafizetésére kötelezését indítványozta vádiratában.

Kiemelt kép: MTI/Varga György

Ajánlott videó

Olvasói sztorik