Belföld

Balog felsorolta, hogyan segít a kormány az üldözött keresztényeken

Az eredmények közt azt is felsorolta, hogy Magyarországon megduplázódott az egyházi iskolákba járó gyerekek száma.

Magyarország finanszírozza az erbíli Szent József-kórház féléves gyógyszerszükségletét, támogatta egy teljes iraki falu újjáépítését, a Magyar Katolikus Egyház gyűjtésén felajánlott 80 millió forintot kiegészítették további 120 millió forinttal, hogy Erbílben iskola épülhessen, ösztöndíjprogramot indítottak üldözött keresztény fiataloknak, valamint létrehozták az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárságot

– sorolta az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén, hogy milyen intézkedéseket tett a magyar kormány az üldözött keresztények érdekében.

Balog Zoltán beszélt arról is, hogy Magyarországon 2010 és 2016 között megduplázódott az egyházi iskolákba járó gyerekek száma, valamint nem csökkent a hit- és erkölcstan iránti érdeklődés sem, továbbra is körülbelül fele-fele arányban választják a diákok ezt az etikaórával szemben. A kormány emellett támogatja a Magyarországon 2020-ban megrendezendő Eucharisztikus Világkongresszus előkészületeit is.

Kitért arra, hogy a kormány szerint a jövedelmi szegénység a romák körében nagyobb arányban csökkent, mint a hasonlóan szegény nem roma társadalmi csoportok esetében, köszönhetően az oktatási és a közfoglalkoztatási programoknak. A romák foglalkoztatottsága a 2011-es 26 százalékról, 2015-re 39 százalékra emelkedett, ami a legmagasabb arány az Európai Unióban – közölte.

Hozzátette, hogy kétszeresére – néhány százról több mint ezerre – nőtt az egyetemen és főiskolán tanuló romák száma. Balog Zoltán kitért arra is, hogy a civil szervezetek támogatása évről évre nő, jövőre már 5,2 milliárd forint jut erre a célra, és egyszerűsítették a civil szervezetek bejegyzését is. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik