Belföld

Változatosan trükközget egy fideszes polgármester

Saját éttermeiben dolgoztatta gyakornokként a Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola diákjait Bóta József, a Heves megyei Szihalom függetlenként nyert, de utóbb a Fideszbe belépett polgármestere, aki húsz éven át az iskola igazgatója is volt – írta meg a Magyar Nemzet.

A polgármester a gyakornokok és a főzéshez felhasznált alapanyagok után is felvette az állami normatívát, a gyakornokok főzte kész ételt pedig fel is szolgálták. Cserébe viszont fizetés helyett csak ételmaradékot kaptak a szakmai gyakorlatukat töltő iskolások.

Bóta József kreatív megoldásai nem érnek ezzel véget, a Magyar Nemzet felsorol néhány további furcsa ügyet is:

  • Az egyik diák azt mesélte, hogy egy szalagtűző ünnepség idején választás elé állították őket: vagy lehúznak 12 órát az étteremben, vagy a téli szünetben kell dolgozniuk.
  • A Kanári-szigetekre szervezett három hónapos szakmai gyakorlatra utazó tanulóknak járó pénzt nem fizették ki. 2015-ben 15 tanulónak 300 eurót ígértek havonta, de végül csak 100 eurót kaptak.
  • 2015-ben saját cégével szerződött a szihalmi Kemencés fesztivál étkeztetésének lebonyolítására. Igaz, az 1,9 millió forintos szerződést a felesége és az alpolgármester szignálta.
  • Még igazgatóként nemlétező diákok után is felvette az állami normatívát,ami miatt 30 millió forinttal tartozott az államkincstárnak.
  • Szintén igazgatóként 40 ezer forintos hozzájárulást szedett be a felvételiző nyolcadikos tanulóktól a korábbi fenntartó alapítványnak úgy, hogy az alapítványnak már nem volt köze az iskolához.

A polgármester azt mondta a Nemzetnek, hoy a vádak egy része koholmány, másik részük nem igaz, a harmadik nem úgy volt, a maradék pedig „renitens diákok bosszúja.”

Kiemelt kép: Egri TV/Youtube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik