Belföld

Először a látásukat vesztették el a dámóci áldozatok

Először elbódította őket a szer, később azonban erősen romlani kezdett a látásuk – ezután hívtak mentőt a dámóci mérgezés áldozatai, egy 14 éves gyerek, egy 20 éves fiatal és egy 33 éves férfi. Ekkor már életveszélyes állapotban voltak.

A Zsaru magazin cikkéből a tragédia újabb részleteire derül fény. Miután felmerült, hogy mérgezés történhetett, rendőrök mentek Dámócra, és körbejárták a környező településekkel együtt, hogy figyelmeztessék a lakosokat a mérgezés veszélyeire. Kérték, hogy aki mostanában vett az ismert háztól italt, jelentkezzen. Körülbelül húszan tettek így, közülük többen enyhre rosszullétre panaszkodtak. Mindannyian kórházba kerültek.

Időközben megérkezett a szakértői vélemény,  amely szerint a lefoglalt pálinkának a harminc százaléka metil-alkohol. Ez bőven meghaladja a halálos koncentrációt.

A fent említett család után másnap érkezett újabb bejelentés rosszullétről, de – ahogy erről már korábban is írtunk – egy 68 éves asszony életét már nem lehetett megmenteni. Ismerősei szerint az áldozat jó viszonyban volt egy nővel, akinek a férje évek óta italt árul. Gyorsan kiderült, hogy a 14 éves gyermek is tőle vásárolt. A férfi először tagadott, de másnap beismerte, hogy valóban tőle vette a fiú az alkoholt. Azt mondta, a szeszt körülbelül tíz nappal korábban szerezte be lácacsékei ismerősétől. Ő az ügy másik gyanúsítottja. Mindkét férfi ellen lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el.

Bár nála nem találtak gyanús italt, a helyiek elmondták, hogy szeptember végén egy embert mentőhelikopter vitt el a településről, miután rosszul lett. Aki ott volt, hallotta, hogy a férfi azt kiabálta, nem lát. A kórházban életét vesztette ő is. Akkor azt állapították meg, hogy szívelégtelenség okozta a halálát, ám a történtek fényében elrendelték az elhunyt igazságügyi boncolását. Ő a mérgezés ötödik áldozata.

Haldoklik a metilalkoholos vidék
A bodrogközi Dámócon jártunk, ahol mérgezett pálinka végzett négy emberrel. És ennél csak rosszabb lesz. Riport.

(Kiemelt fotó: 24.hu / Bielik István)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik