Belföld

Agyrázkódást szenvedett az egyik diák, akire ráesett az ablak egy csepeli gimiben

A Klik szerint a nyílászárók állapotának nincs köze a balesethez.

Amint arról a 24.hu-n is beszámoltunk, két diákra ráesett egy ablak tokkal együtt a csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumban. A balesetről a szülők beszámolója alapján a Momentum adott hírt.

A Klebelsberg Központ (Klik) közleményben reagált az esetre, szerintük:

A megjelent hírekkel ellentétben nem leszakadt az ablak tegnapi nap folyamán, hanem az egyik óraközi szünetben szellőztetés céljából nyitott ablak alatt ülő diák a székről felállva, fejét és vállát az ablakba ütötte, amely ettől a csuklópántokból kicsúszott és az asztalra, majd a mellette ülő társára dőlt. A rémhírekkel ellentétben a nyílászárók állapota nincs összefüggésben a baleset körülményeivel.

A közleményből kiderült, hogy a két diákot mentő szállította kórházba. Egyikük agyrázkódást szenvedett, másikuk a kézfején sérült meg, őtmeg is kellett műteni. A gyerekek jól vannak, holnap hazamehetnek a kórházból.

A Klik hozzátette: a fenntartó még kedden „az ablakokra a kicsúszást megakadályozó profilt szereltetett” és megismételték a balesetvédelmi oktatást az iskolai dolgozók és a diákok részére. Emellett azt kérték a sajtótól és a politikai pártok képviselőitől, hogy „tartsák tiszteletben a gyermekek mindenekfelett álló érdekeit, és ne keltsenek indokolatlan pánikot, valamint ne használják fel a diákokat pártpolitikai célokra”.

Kiemelt képünk illusztráció; MTI/Lakatos Péter

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik