Belföld

Három szocialista is igennel szavazott a Czeglédyt elítélő országgyűlési javaslatra

Az Országgyűlés kedden határozatban kérte fel a kormányt, hogy gondoskodjon a Czeglédy-ügyben ki nem fizetett fiatalok és nyugdíjasok rendkívüli kárrendezéséről. A parlament 148 igen szavazattal, 3 nem ellenében fogadta el fideszes képviselők erről szóló indítványát.

Ez az indítvány gyakorlatilag Czeglédy bűnösségét mondja ki, amit három szocialista képviselő Molnár Zsolt, Tukacs István és Kiss László is megszavazott.

A 168 óra megkérdezte Molnár Zsoltot, miért nyomott igen gombot.

A parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke azt mondta,

a nagy hangzavarban véletlenül félrenyomott.

Az MSZP közleményt adott ki az ügyben:

Az úgynevezett Czeglédy-ügyről ma kétszer szavazott az országgyűlés, a szokásos eljárásnak megfelelően először az összegző módosítóról döntött a ház, majd ezt követte a zárószavazás az egész határozatról.

Az MSZP-frakció álláspontja az, hogy nem kíván bírói szerepben eljárni, ezért a szavazásokon egységesen nem vesz részt. A határozati javaslatról szóló zárószavazásnál a frakció így is tett. Azonban az azt megelőző összegző módosító javaslat szavazásánál hárman tévedésből nyomtunk gombot. Az összegző módosító indítvány egyébként arról szól, hogy a kárrendezést a fiatalok mellett kiterjeszti a nyugdíjasokra is. A tévedésért elnézést kérünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik