Belföld
Budapest, 2014. szeptember 4.
Mikonya György, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanító- és Óvóképző Karának dékánja az egyetemi gólyatáborokkal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón az ELTE dékáni tanácstermében 2014. szeptember 4-én.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Megvan a leváltott ELTE-dékán utódja

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

bértollnok. 2017. 11. 10. 15:06

Molesztálás miatt kellett mennie Mikonya Györgynek, a dékánhelyettes bukott felfelé a helyére.
Korábban a témában:

Súlyos botrány, egy molesztálási ügy miatt kellett távoznia az ELTE-dékánnak három napja. A férfit azzal vádolta meg több munkatársnője, hogy zaklatta őket, a Hvg.hu szerint egyiküket a díványon is molesztálta. Mikonya tagadta a vádakat és nem érti a lincshangulatot.

Mindenesetre az ELTE már gondoskodott is az utódlásról: Márkus Évát nevezték ki Mikonya helyére. Az egyetem honlapján megjelent közlemény azt írja, Márkus egy évig vezetheti majd a TÓK-ot, jövő november 7-ig. Márkus 1993-ban diplomázott az ELTE-BTK-n, germanisztikán, majd a doktori iskolában tanult tovább.

1993-96 között a Zsámbéki (később: Katolikus) Tanítóképző Főiskola tanársegédje volt, 1996 óta a tanítóképzőn, azaz a TÓK-on dolgozik. Előbb tanársegéd, majd főiskolai adjunktus, főiskolai docens, 2013-tól pedig már egyetemi docens lett. 2007 óta vezeti a TÓK Idegen Nyelvi és Irodalmi Tanszékét. 2016 óta dékánhelyettes is.

Forrás: Elte.hu

Hozzá tartozik 2016 óta az egyetem tudományos ügyeinek felügyelete, valamint a kari Erasmus-koordináció. Kutatási területei a magyarországi német nyelvjárások (hangtan, morfológia, szintaxis, szókincs leírása), az alsófokú nemzetiségi oktatás-nevelés helyzete, a nemzetiségi ismeretek, a nyelvjárás közvetítése kisgyermekkorban.

Kutatói munkájéért idén augusztus 20-án a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének polgári tagozatát kapta.

Mellesleg a MarkMyProfessor tanárértékelő rendszerben csak egy, nem túl hízelgő értékelés érkezett Márkusra.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2011. július 19.
Ikarus 280-as autóbuszok várakoznak átvizsgálásra a BKV dél-pesti garázsában.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.