Belföld

Rabszolgaként tartotta honfitársát egy magyar férfi Angliában

Három évet kapott.

Három év börtönt kapott Nagy-Britanniában az a magyar férfi, aki munka ígéretével kizsákmányolta egy honfitársát – írja a The Huddersfield Daily Examiner.

B. János 2013-ban egy negyvenéves, munkanélküli férfit keresett meg azzal, hogy menjen vele dolgozni az angliai Kirklees-be. Az áldozat ott szembesült azzal, hogy öt másik munkással kell megosztania egy szobát, a földön kell aludnia, és takarónak egy törölközőt kapott. A szoba olyan zsúfolt volt, hogy a többieken keresztül kellett átmászni, ha be akart menni. B. azt mondta neki, hogy ez csak ideiglenes, de ez nem volt igaz.

A férfit minden nap reggel nyolc órára vitték építkezésekre, ahol délután ötig kellett dolgoznia étlen-szomjan. Munka után minimális élelmet kapott, némi kenyeret és felvágottat, de volt olyan nap, hogy semmit nem adtak neki. Emellett, ha B. olyan kedvében volt, adott neki 20-25 fontot (7-9 ezer forint) egy hétre. A férfi néha az utcán kéregetett aprót, hogy tudjon magának ételt venni.

Az ügyész elmondta: előfordult, hogy a férfi cigarettát kért B-től, aki úgy adott neki egy szálat, hogy két másik munkással kellett megosztania. B. eközben Mercedesszel járt és napi három doboz cigit szívott el.

Végül három hónap után B. visszatért Magyarországra, az embereit faképnél hagyta. Már korábban felelősségre vonták volna, de csak az idei év elején adta fel magát Doverben. Beismerte tettét, három év börtönt kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik