Belföld

Medgyessy: Orbán sok mindenre ráérez abból, ami a világban körülöttünk folyik

Nagy a valószínűsége annak, hogy Orbán Viktor és a Fidesz megnyeri a választásokat

– mondta Medgyessy Péter az Indexnek adott interjújában.

A volt miniszterelnök szerint az abszolút többséget is képesek lesznek majd megszerezni, de kétharmados a többséget nem.

Úgy látja, annak oka, hogy a Fidesz minden közvéleménykutatás szerint magasan vezet az ellenzék előtt, az két dolognak köszönhető: az egyik, hogy az ellenzéknek nincsen olyan üzenete, ami megszólítaná az embereket, és nincsen olyan arca, aki mellé oda lehetne állni.

A másik ok szerinte az, hogy

Orbán sok mindenre ráérez abból, ami a világban körülöttünk folyik.

Példát is mondott: egyik a bevándorlás kérdése, másik a közmunka.

Előbbiről elmondta, a kerítésnél neki sem lett volna jobb ötlete, a közmunkát pedig azért tartja fontosnak, mert a gyerekek azt látják, hogy a szüleik dolgoznak.

Az idő fogja Orbán leváltását megoldani, nem az ellenzék

– nyilatkozta Medgyessy.

Szerinte az ellenzék elpocsékolta az elmúlt hét évet, Gyurcsány pedig

ugyan új erőként akarja pozicionálni magát, de régi anyagból van gyúrva,

és a

a középszer a jellemző a szocialista párt vezetőire.

– mondta.

Az ellenzéki oldalon egy valakit lát, aki nem középszerű:

Olyat látok, aki kinőhet igazán jó személyiséggé, és megküzdhet Orbánnal. Bármilyen furcsán hangzik is az én számból: ő Szél Bernadett.

Azt nem gondolja, hogy az ellenzéki pártok beállnak Széll mögé, mert mindenki csak saját maga és a saját pártja felépítésével van elfoglalva, és nem azzal, hogy a Fideszt legyőzze.

Nem hiszi, hogy az MSZP-nek joga lenne megharagudni rá azért, amit mond:

Nem igazán látom most, mi az MSZP célja: kormányváltás vagy önmaga építése. Pillanatnyilag az MSZP-nek nincs olyan egyszerű, közérthető üzenete, amely tömegeket vonzana. Szóval nem haragudhat meg senki, hogy nem ott látom a perspektívát.

Botka visszalépése meglepte, mert azt hitte, több kitartás van benne.

Őt senki nem kereste meg az MSZP-ből, hogy lenne- e miniszterelnök jelölt.

Ennél azért még több eszük van

– válaszolt a felvetésre Medgyessy.

A baloldal-Jobbik összefogásról így nyilatkozott:

Nem ízlés kérdése, hogy a baloldalnak tetszik-e a Jobbik. Vannak olyan történelmi helyzetek, amelyek mindent felülírnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik