Belföld

Taxisok verekedtek össze Erzsébetvárosban – videó

Elfogták azt a két férfit, akik garázda módon viselkedtek egy kereszteződésben - írja a police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába érkezett bejelentés 2017. november 2-án 10 óra 29 perckor, hogy Budapesten a VII. kerületben a Rákóczi út és az Akácfa utca sarkán két férfi összeverekedett. A bejelentésre rövid időn belül kiérkeztek a kerületi rendőrök, azonban sem a bejelentőt, sem a verekedő férfiakat nem találták a helyszínen.

A bevezetett nyomozati cselekmények eredményeképpen a rendőröknek sikerült megállapítani a verekedő férfiak személyazonosságát és azt is, hogy két taxit vezető sofőr volt, akik rövid szóváltást követően verekedtek össze.

Az eljárást nagyban nehezítette, hogy egy ismeretlen személy, ahelyett, hogy a látottakat észlelve azonnal értesítette volna a rendőrséget, a bűncselekményt videón rögzítette és azt a média részére juttatta el.

A 46 éves M. Tamást, valamint a 47 éves P. Imre budapesti lakosokat otthonukban a rendőrök 2017. november 5-én elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

A két férfi ellen – szabadlábon hagyásuk mellett – garázdaság bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága.​

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi/Turbéky Eszter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik