Belföld

Juhász üzeni: András, miért nem állsz be mögém?

Szurkálódva mondta meg a frankót az Együtt jelöltje az ellene (is) induló momentumos Fekete-Győrnek.

Megy a csörte máris az ellenzéki jelöltek között a belvárosi választókerületben, amihez a legbelsőbb fővárosi kerületek kapcsolódnak. Először Juhász Péter akadt ki amiatt, mert a Momentum Mozgalom Fekete-Győr Andrást indítja ugyanabban a körzetben, a két erősnek hitt ellenzéki jelölt így kiolthatja egymást. Erre Fekete-Győr azzal reagált, ő nem Juhász ellen, hanem a Fidesz ellen indul, és eleve 12 évet járt a Belvárosban iskolába.

Hamar bejött Juhász viszontválasza, a Facebookján azt kéri, üljenek le erről beszélgetni, mert nem jó, hogy ugyanazt akaró emberek egymás ellen indulnak. Ez szerinte a Fidesz logikája, kottája. Így folytatja:

Remélem abban egyetértünk, hogy Rogánt és az összes fideszes képviselőt mihamarabb le kell váltani. Nekem ez a célom. Bízom benne, hogy neked is.
Emellett elképzelhetőnek és elfogadhatónak tartom, hogy te másképp képzeled el ennek a módját. Viszont ma nem értem, hogy hogyan.

Azt kéri ezért, a nyilvánosság előtt üljenek le, és mesélje el Fekete-Győr, hogyan akarja leváltani a Fideszt Budapest 1. választókerületében. A Momentum jelöltje nevezheti meg a helyet és az időt is. Odaszúr még azzal, hogy elhiszi Fekete-Győrnek, hogy az élete és múltja az V. kerülethez köti, de az fontosabb, hogy mit tett az itt élőkért. Mert a választás “nem kettőnk ügye, nem magánügy, hanem közügy. Ezután még inkább odadöf:

Elfogadom azt is, hogy a Momentum nem a választási matematika alapján dönti el hol indít jelöltet, azonban a választások kimentetelét a választási matematika nevű tudományág alapján lehet megbecsülni. Érdemes számolni vele ha politikával foglalkozol és nem ezotériával.

Kedves András!Kérlek, üljünk le beszélgetni arról, hogy mi az értelme egymás ellen indulni a választásokon.Nekem régó…

Közzétette: Juhász Péter – 2017. november 2.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik