Belföld

84 éves a Momentum legidősebb képviselőjelöltje

A Momentum kedden közzétette a 2018-as országgyűlési választáson induló egyéni jelöltjeinek névsorát.

A 106 választókerület indulóinak listáját a párt küldöttgyűlése a hétvégén elfogadta el.

A pártelnök, Fekete-Győr András a budapesti belvárosban, Rogán Antal miniszter választókerületében indul majd.

A Momentum a lista összeállításával kapcsolatban kiadott közleményében azt hangoztatja, hogy a párt már nem az a tapasztalatlan szervezet, amely nyolc hónappal ezelőtt még teljesen ismeretlenül egy pincében készült a NOlimpia, az olimpiarendezésről szóló népszavazás kiharcolására.

A párt közleménye szerint azóta már az ország több száz településére eljutottak, sőt több ezer szimpatizánssal megismerkedtek.

Amikor azt mondják, tapasztalatlanok vagyunk, és túl fiatalok, több okból is tévednek. Tévednek azért, mert a hazaszeretet és a tettvágy nem az évek számában mérhető, de azért is, mert a lista, amit ma bemutatunk, megmutatja a Momentum sokszínűségét.

A Momentum legfiatalabb jelöltjei, Hajnal Miklós, Teveli Dalma, Hegedűs Barnabás 22 évesek, a legidősebb, a Jász-Nagykun-Szolnok megyében induló Pálffy István 84 éves.

A párt ismertsége valóban nőtt az elmúlt hónapokban, a jelöltek között azonban – az eddig ismert vezetőkön kívül – nincs országosan ismertnek tekinthető személyiség. A Momentum maga két polgármestert emelt ki a listájáról húzónévként. Az egyik Lakatos Béla, Ács, a másik Juhász Béla, Sződliget polgármestere.

Lakatos 1998 és 2002 között Fidesz-tag volt, de Orbán Viktor miniszterelnök cigányozó beszéde után elhagyta a pártot. Juhász pedig kétszer nyerte el a polgármesteri tisztet. Juhásztól kis ars poeticát is idéz a párt:

Két miniszterelnököt ismertem személyesen, mindkettővel tegező viszonyban vagyok (Boros Péter és Bajnai Gordon). Az egyik konzervatív, a másik liberális. Azt kellett látnom, hogy csak egy olyan politikai erő tudja bevégezni a rendszerváltást, amelyik nem vesztette el a hitelességét. Jelenleg a politikai arénában nem sok ilyen párt létezik. Az értékeimnek, mint becsületesség, fejlődés, tisztelet, nyíltság, felelősség csak a Momentum felel meg. Ezért vagyok itt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik