Belföld

Megjelent a belügy cége, megdrágultak a mentőautók

Egyelőre nincs magyarázat arra, hogy ugyanazok a járművek idén miért kerülnek 5,7 millió forinttal többe, mint tavaly.

Idén darabonként 5,7 millió forinttal többe kerülnek az új mentőautók az Országos Mentőszolgálat számára, mint tavaly, miután egy, a Belügyminisztériumhoz köthető cég is részt vesz az üzletben – írja a Magyar Nemzet.

Az autók műszaki felszereltsége a közbeszerzési dokumentumok alapján nem különbözik jelentősen. A tavalyi és az idei felhívás között annyi a különbség, hogy a múlt évben kétkerék-meghajtás, most pedig hátsókerék-meghajtás szerepel a kritériumok között.

Tavaly és idén is egyetlen ajánlat érkezett az OMSZ-hez, a múlt évben a Profile Vehicles Oy nevű cégtől, idén pedig ugyanez a cég a BM Heros Logisztikai Ellátóközpont Kft.-vel együtt nyerte a közbeszerzést. Az utóbbit 2015-ben alapították, a 2001-ben alapított, állami tulajdonú BM Heros Zrt. leányvállalata, amely a Belügyminisztériumhoz tartozó szervezetek és intézmények járműveinek javítását, karbantartását végzi.

A lap kereste a mentőszolgálatot, hogy megtudja, mi az oka a drágulásnak, de a kérdéseikre lapzártáig nem kaptak választ.

Tavaly egyébként 80 mentőautót vettek, idén 169-et, ami az 5,7 millió forintos darabonkénti drágulást figyelembe véve csaknem egymilliárd forint többletköltséget jelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik