Belföld

Öngyilkosságra készülő autóst kapcsoltak le a rendőrök az M3-son

Két megyén át kísértek a rendőrök egy autóst, aki azzal a szándékkal indult el otthonról még október 9-én reggel, hogy véget vet az életének. A rendőrséget a felesége értesítette, azt mondta, hogy párja azután viharzott el, hogy veszekedtek. A kocsira körözést adtak ki – írja a Zsaru magazin.

Az emődi egyenruhások ki is szúrták az üres járművet egy pihenőben. Ezután egy férfi jött ki a mosdóból, gyorsan autóba ült és elindult. A rendőrök elindultak utána, majd jelezték, hogy álljon meg, de a sofőr integetett nekik majd továbbhajtott.

Két borsodi járőrkocsi kísérte az M3-ason, végül a 103-as kilométernél Heves megyéből is csatlakoztak hozzájuk kollégák. A férfi nem hajtott gyorsabban a megengedettnél, így a három rendőrautó biztonsággal körbe tudta venni, és fokozatosan lassítani a tempóján. Ám a Kisasszony téri pihenőhelynél úgy gondolta, meglepi az egyenruhásokat, és hirtelen jobbra rántotta a kormányt és kihajtott, de végül sikerült elvágni az útját. Körülvették és megállásra kényszerítették.

A sofőr ezután bezárkózott a kocsijába, kést szegezett a saját nyakához és mindössze annyit mondott, hogyha közelebb mennek hozzá, megöli magát. Közben tablettákat vett be marékszám, és folyamatosan dohányzott. Ezután a bevetési egység embereit is riasztották, illetve pszichológust.

Nem sokkal később a férfi felesége is megérkezett. Addigra sikerült elérni, hogy letegye a kést, de az autóból továbbra sem akart kiszállni. A szakember azt ajánlotta neki, hogy amennyiben mégis elhagyja a járművet, beszélhet a feleségével. A sofőr belement az alkuba, a bevetésiek ezután ártalmatlanították,  a mentők pedig kórházba vitték.

Az még a helyszínen kiderült, hogy a férfi széntablettákat vett be.

(Fotó: MTI/Balázs Attila / illusztráció)

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik