Belföld

Kémkedésre gyanakodnak a szcientológusoknál

Sőt, kuruzslásról is szó lehet.

A szcientológiai egyház ügyében zajló nyomozás során felmerült a kémkedés bűntettének gyanúja is – ez derült ki abból a rendőrségi határozatból, amely a Magyar Nemzet birtokába jutott.

A lap azt írja, hogy a kémkedés miatti nyomozást, amelyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság átadott a Nemzeti Nyomozó Irodának, egyesítették kuruzslás gyanújával indított eljárással. Utóbbi miatt Tényi István tett feljelentést, mert szerinte szükséges képzettség nélkül végzik a szcientológusok kábítószerfüggők kezelését.

A lapnak Lange László, a szcientológusok szóvivője azt mondta, hogy be szokták tartani a jogszabályokat, és ugyan az eredményeikről beszámolnak az amerikai szcientológiai egyháznak, de ezzel nem követnek el bűncselekményt. Szerinte a jövő évi választások miatt éri meg őket lejáratni.

Ahogy arról a 24.hu-n is beszámoltunk, október 18-án rendőrök szálltak ki a szcientológusok budapesti székházához, majd költségvetési csalás gyanúja miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is vizsgálódott náluk. Később pedig az is kiderült, hogy tiltott adatkezelés miatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság összesen 40 milliós bírságot szabott ki a jogi okokból egyesületként bejelentett egyházra.

Arra nevelnek a szcientológusok iskoláiban, hogy ne kérdezz és ne gondolkodj
Jenna Miscavige Hill szcientológus családba született, szcientológusok között nőtt fel és csak lassan ébredt rá, mennyivel szabadabb a világ „odakint”.

Kiemelt kép: MTI/Mihádák Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik