Belföld

„Az ország működése miatt” késelte meg életveszélyesen Délegyháza polgármesterét

Vádat emeltek az idős férfi ellen, aki tavaly szeptemberben megkéselte Délegyháza polgármesterét a község fesztiválján. A támadót emberölés kísérlete miatt állítják bíróság elé.

A késelő már reggel inni kezdet, és egyre dühösebb lett – ahogy a Pest Megyei Főügyészség közleményében fogalmaz – az ország működése miatt. Napközben körülnézett a rendezvényen, majd hazament aludni. A késő esti órákban tért vissza egy konyhakéssel felfegyverkezve, amit a ruhájába rejtett.

Eközben a Szent István parkban felállított sátorban már az esti programok zajlottak. Délegyháza polgármestere ismerte az idős embert. Amikor a vádlott
visszatért az ünnepséghez, ő a sátorban a színpad előtt ült és várta, hogy felkonferálja a következő műsorszámot.

Észrevette a felé tartó férfit, és felállt , mert üdvözölni akarta. Megfogta az egyik kezét, ám a támadó ekkor elővette az elrejtett kését és többször megszúrta a polgármestert, aki védekezni próbált. Mindketten a földre zuhantak, dulakodni kezdtek. Az idős ember folyamatosan szurkált, végül a helyszínen lévő tűzoltó és a biztonsági őrök vetettek véget a késelésnek. A polgármestert életveszélyes állapotban vitték kórházba a mentők.
Az idős férfi házi őrizetben várja a tárgyalását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik