Belföld

Eszenyi Enikő: Nem a mi dolgunk ítélkezni

A Vígszínház társulata kiáll a gyengék és kiszolgáltatottak mellett – közölte az igazgató.

Hangsúlyozzuk, hogy nem a mi dolgunk ítélkezni. Marton László 2017. október 20-án a személyét érintő ügy tisztázásáig lemondott a Vígszínház főrendezői pozíciójáról, lemondását elfogadtuk

– áll abban a levélben, amit Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója Marton László ügyében írt a nézőknek. Martonról, aki korábban igazgatója is volt a színháznak, az elmúlt másfél hétben már nyolc nő állította, hogy szexuálisan zaklatta.

„Szeretném, ha nem csak a sajtóból tájékozódhatna a történtekről, hanem hűséges vígszínházi nézőként elsők között lenne, akihez eljut álláspontunk” – írta Eszenyi, hozzátéve: a főrendezőről napvilágot látott hírek valamennyiüket megdöbbentették. Azt is hangsúlyozta, hogy 35 éve dolgozik a Vígszínházban, aminek 2009 óta igazgatója, de ez idő alatt nem értesült olyan, vagy ahhoz hasonló esetről, mint ami Martonnal kapcsolatban felmerült.

Nőként, alkotóként és színházi vezetőként mindig is fontosnak tartottam, hogy a Vígszínház repertoárján kiemelt szerepet kapjanak azok az előadások, amelyek felhívják a figyelmet azon szélsőséges emberi megnyilvánulásokra, melyek másokat akaratuk ellenére megalázó, érzelmi törést okozó helyzetbe hoznak, emberi méltóságukban sértenek

– közölte Eszenyi, hozzátéve: a társulat elítéli az erőszakot, a hatalommal való visszaélést, és kiáll a gyengék és a kiszolgáltatott helyzetben lévők mellett.

A levélben arról is tájékoztatja a nézőket, hogy a Pesti Színházban elmarad A vadkacsa premierje, amit december 15-re terveztek. A darabot Marton László rendezte volna.

Nagyon nehezen éljük meg ezeket a napokat, kérem, hogy bizalmával, szeretetével továbbra is támogassa művészi munkánkat!

– zárja levelét az igazgató.

Kedden a hvg.hu-nak nyilatkozott egy nő arról, hogy az 1990-es években egyetemistaként került a Vígszínházba, mint gyakornok. Marton már első találkozásukkor a falhoz szorította, a testének feszült. A nő végül Martont félrelökve menekült el.

A főrendezővel szemben felhozott vádakra a közvélemény egy része az áldozatok hibáztatásával reagált, de a körülményeket jól jellemzi, amit a kedden nyilatkozó nő mondott: amikor elárulta anyjának, hogy mit tett vele a rendező, és hogyan menekült el előle, ő azt mondta erre lányának, hogy ha így viselkedik, akkor talán soha semmilyen színházba nem fog bekerülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik