Belföld

Elütötte, majd hagyta az árokban meghalni az abaújszántói férfit

A gyalogost az Encs és Gibárt közötti útszakaszon gázolta el a hernádbűdi sofőr. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az életét vesztette. A helyszínről elhajtó autóst a rendőrök azonosították, majd elfogták.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása és halálos közúti közlekedési baleset okozása bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást szombaton a kora reggeli órákban, ismeretlen tettessel szemben.

Nem autóbalesetben halt meg az izsófalvi férfi, halálra gázolták
A baleset után a helyszínre érkezett egy másik autó, amelynek 21 éves vezetője elütötte az úttesten fekvő férfit, majd megállás nélkül továbbhaladt.

Az elsődleges adatok szerint Encs és Gibárt között útszakaszon elütöttek egy 39 éves abaújszántói férfit, aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe. A jármű vezetője elhajtott a helyszínről.

A rendőrség jelentős erőkkel kezdte meg a gázoló felkutatását. Borsod-Abaúj-Zemplén megye közútjain fokozott ellenőrzést hajtottak végre a járőrök, illetve szinte

településről-településre, házról-házra járva keresték a feltételezett sofőrt és járművét.

A nyomozás eredményeként a hatóság vasárnap 20 óra körül elfogta és gyanúsítottként hallgatta ki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható hernádbűdi férfit. A beszerzett információk szerint a baleset pénteken 18 óra körül történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik