Belföld

Darabolós gyilkos, vagy ártatlan férj a darnózseli hentes – eldől

A Győri Ítélőtábla tárgyalja a darnózseli hentes ügyét, akit azzal vádolnak, hogy megölte feleségét, feldarabolta,  maradványait pedig részben elégette, majd szétszórta. A nem mindennapi, brutális bűncselekmény kapcsán tavaly decemberben született ítélet a Tatabányai Törvényszéken: a férfit felmentették. Az elsőfokú bíróság szerint ugyanis nem sikerült bizonyítani, hogy a férj a tettes. Vélhetően kedden kihirdetik a másodfokú döntést.

A törvényszék első fokon a következőeket állapította meg: a most 46 éves férfi házassága 2011-re megromlott, a férfi azt hitte, hogy felesége megcsalja, emiatt rendszeresen vitatkoztak. A nő válni akart, és a tájékoztatásból kiderül – bár részleteket nem írnak – , hogy ekkoriban eljárás is folyt a rendőrségen a „vádlottal szemben a felesége sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt”.

Az asszony 2012 júniusában elköltözött, lakást bérelt, azonban a gyerekek kérdésében, pontosabban, hogy kinél éljenek, nem tudtak megegyezni. Emiatt végül a nő úgy döntött, míg nem sikerül meghozniuk a végleges döntést, hazaköltözik.

2014. május 27-én reggel a gyógymasszőrként dolgozó nő munkába ment, utolsó páciensével nem sokkal este 8 óra előtt végzett. Ezután összekészülődött, hogy hazamenjen, de nem érkezett meg. Néhány perccel háromnegyed 10 előtt még elérhető volt, azután a telefonját kikapcsolták.

A vádiratban az áll, hogy a férfi autóval hajtott felesége munkahelyére, Mosonmagyaróvárra, ahol megölte a nőt. Holttestét a járműbe rakta és hazaszállította. Miután gyermeke elaludt, autóval a ház alatti garázshoz tolatott, majd az ott kialakított húsfeldolgozóban a holttestet feldarabolta, a maradványokat részben elégette, részben elrejtette, részben szétszórta. A húsfeldolgozó eszközöket pedig sósavval fertőtlenítette. Az ügyész szerint a férfi azért gyilkolta meg párját, mert nem akarta feleségét ismét a házukban látni.

A felmentő ítéletet hozó bíróság szerint azonban nem így történt. Több eseményt is említenek a megelőző és a következő napokból. Eszerint:

  • A férfi 2014. május 27-én délután 5 óra körül elment vásárolni a közeli városba, ahol este 9 óráig tartózkodott, de ismeretlen helyen. Ezalatt több hívást kapott, de nem fogadta azokat. A telefont végül nem sokkal háromnegyed 9 előtt felvette a fiának, majd elindult haza. Ellátta a gyerekeket, megvacsoráztak és este 10 óra körül lefeküdtek aludni.
  • Éjfél körül azonban felkelt, és fél 2 körül a kocsijával az udvarukban álló füstölő elé tolatott, húst rakott bele, majd elindította, és egy órával később visszafeküdt aludni.
  • Másnap a vádlott kórházba ment, mert sérült volt a keze, mint kiderült, csonttörést szenvedett. A sérülését még 26-án szerezte, csirkevágás közben megbotlott apja baromfiudvarában és a kezére esett.

A rendőrség  hosszas, kitartó kutatás után 2014. június 5-én emberi maradványokat talált a gázfogadó állomás közelében. A bíróság szerint az asszony ismeretlen helyen, ismeretlen időpontban, ismeretlen körülmények között, ismeretlen okból hunyt el. 

Élő András a tavaly decemberi ítélethirdetéskor azt mondta, meg kellett vizsgálniuk, bizonyítható-e, hogy a férfi megtette a fent leírtakat.  A bíró ismertetése szerint a halál okát a szakértők nem tudták megjelölni, emiatt az emberölést nem lehetett megállapítani, így a bíróság a vádlottnál

sem a bűnösségre, sem a cselekvőségre nem tudott következtetéseket levonni.

Kifejtette: azt nagy valószínűséggel meg lehet állapítani, hogy N-né K. Judit meghalt, ugyanis a darnózseli réten talált szív-,tüdő- és májdarabok feltehetőleg az ő maradványai. A DNS azonosítására szolgáló használati tárgyait a hatóság azonban a testvérétől szerezte be, a rokonok kizárására viszont más DNS-vizsgálatot nem végeztek. Az azonosság tehát nem bizonyítható kétséget kizáróan, és azt a vádlott terhére nem lehet figyelembe venni.

A bíró  beszélt, hogy a vád a férfi és a nő mobiltelefonjának közös cellainformációival támasztotta alá, hogy miután a nő mosonmagyaróvári munkahelyéről eltűnt, N. János vitte őt az autó csomagtartójában Darnózselire és az éjjeli órákban feldarabolta. Szakértők szerint azonban a hívásokat nem fogadó mobiltelefon a mozgás kimutatására nem alkalmas, ezért ez az állítás is csak feltételezésként kezelhető.

N. János minden lehetséges alkalommal tagadta, hogy ő a gyilkos, az utolsó szó jogán azt mondta: nem követett el bűncselekményt, 29 hónapja van előzetes letartóztatásban, a gyerekei és a családja végig mellette álltak. Egyúttal felmentését kérte.

A férfi előzetes letartóztatását megszüntették, és a bíró úgy döntött, hogy a 13 millió forintos bűnügyi költség az államot terheli.

Az ítélet ellen az ügyész jelentett be fellebbezést, kérte, hogy helyezzék hatályon kívül „a másodfokú eljárásban ki nem küszöbölhető megalapozatlanság miatt”, továbbá azért, mert álláspontja szerint az elsőfokú bíróság indokolási  kötelezettségének oly mértékben nem tett eleget, hogy emiatt az ítélet felülbírálatra alkalmatlan. Kérte, hogy az ügyet a bíróság  más tanácsa tárgyalja a megismételt eljárásban.

(Kiemelt fotó: police.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik