Belföld

Az MSZP-s Gurmai Zitával is erőszakoskodtak

Egy NATO-szemináriumon történt az eset, még 2003-ban.

Egy diplomata erőszakoskodott Gurmai Zitával – erről vallott az MSZP Facebookjára feltöltött videóban az EP-képviselő, amelyet a 444 vett észre. Gurmai csatlakozott a #metoo(Én is)-kampányhoz, amelyben szexuális zaklatás és szexuális erőszak áldozatai mesélik el a saját, személyes történetüket.

Országgyűlési képviselő voltam, 2003-ban történt egy NATO-szemináriumon, ahol hamarabb kellett elindulnom és egyedül mentem fel a szobámba, miközben mindenki a teremben tartózkodott. Arra lettem figyelmes, hogy megérkezik egy úr, egy diplomata szobába. Berohan a fürdőszobába, elkezd fésülködni, majd a következő pillanatban rám vetette magát.

A videóban Gurmai elmondja, hogy az Európai Unió ratifikálta az Isztambuli Egyezményt, amelynek céljai között szerepel a nők védelme az erőszak minden formájával szemben, a nőkkel szembeni megkülönböztetés felszámolása és a nők helyzetének megerősítése. A magyar kormánypárti politikusok februárban megakadályozták, hogy az egyezmény elfogadása a magyar parlament elé kerülhessen.

Megrázó vallomás Gurmai Zitatól: személyes érintettsége miatt csatlakozott a #metoo felhíváshoz. > Köszönjük példamutató bátorságát! Legyen vége a halogatásnak, ratifikálja Magyarország is az Isztambuli Egyezményt!

Közzétette: MSZP – 2017. október 21.

(444)

Kiemelt kép: Facebook/MSZP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik