Belföld

Mindegy, van-e elég óvónéni, ha pár óra után hazamennek a gyerekek

Az álláshirdetés körüli médiafelhajtásnak köszönhetően – egy időre legalábbis – megoldódni látszik a tornanádaskai krónikus óvónőhiány, az intézmény legfőbb problémája, mint az ottjártunkkor kiderült, mégsem ez volt. Ha lesz is elég óvónő, akkor sincs ugyanis esély azoknak a gyerekeknek a sikeres óvodai fejlesztésére, akiket rögtön az ebéd után hazavisznek a szüleik.

Az Abcúg riportja.

Óvónői álláslehetőség Tornanádaskán, akár pályakezdőknek is! Bér: 350-520 ezer forint között.

Beri Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei határ menti zsákfalu, Tornanádaska polgármestere tette ki saját Facebook-oldalára ezt a bejegyzést október elején, mert bár már két éve folyamatosan hirdetik a Közigálláson, nem jelentkezik senki a komoly óvónőhiánnyal küzdő falusi óvodába. Az első hallásra magasnak tűnő fizetéssel kecsegtető álláshirdetés aztán körbejárta a sajtót, az RTL Klub híradójában leadott riportot a fél sajtó szemlézte.

Azért azt szeretnénk leszögezni, hogy történt itt egy kis félreértés. Nem sima óvónői állást hirdettünk meg, hanem óvodavezetőt keresünk elsősorban. A 350-520 ezer forintos bruttó fizetés ezért a pozícióért egyáltalán nem irreális.

Tornanádaska község aljegyzője, Hollóné Marcinkó Eszter fogadott minket ezzel, amikor a Bódvaszilasi Közös Önkormányzati Hivatalban találkoztunk – a két falu közös önkormányzata ugyanis a szóban forgó tornanádaskai óvoda fenntartója.

Fotó: Dimény András

„A pedagógusok minősítési rendszere alapján Pedagógus I. fokozatban 237 ezer forint bruttó fizetés jár óvodavezetői pozícióban, erre jön rá 73 és 146 ezer forint közötti vezetői pótlék, a nehéz körülmények között végzett munkáért pedig az illetményalap 10-30 százaléka közötti pótlékot adhat a munkáltató” – magyarázta a kinyomtatott bértábla alapján az aljegyző.

„Mivel nagyon régóta keresünk embert erre az állásra, mindegyik pótlékból a maximumot adjuk, így máris 401 ezer forint jön ki. Ha több év munkaviszonnyal bíró, Pedagógus II. fokozatú jelentkezővel van dolgunk, nő az alapbér, így akár 520 ezer forintos bruttó fizetés is megállapítható” – tette hozzá.

Ezekkel a számokkal a zsebünkben indultunk tovább a szomszédos Tornanádaskára, az alig nyolcszáz fős, nagy többségben romák lakta, súlyosan hátrányos helyzetű zsáktelepülésre. A polgármestert, Beri Tamást viszont nem találtuk a hivatalában. Budapesten volt épp, de telefonon utolértük.

Három óvónő nem elég nyolcvan gyerekre

Összesen nyolcvanan járnak most az óvodába, ennyi gyerekhez pedig nem elég a jelenlegi három óvónő, akkor sem, ha a munkájukat dadák segítik. Ezért keres már két éve az óvodavezető mellett még 3-4 óvónőt is az önkormányzat – tudtuk meg Beritől.

Fotó: Dimény András

Senki nem akar olyan településre jönni, ami idegen a számára. Ezért az lenne a legjobb, ha a környékből tölthetném be az állást, de aki tanult, az meg inkább elmegy innét. Nem csak óvónőt – villanyszerelőt vagy fodrászt is alig találni helyben

– magyarázta a polgármester.

A hirdetés sajtóvisszhangjának meglett a hatása: Beri szerint tíz óvónő is jelentkezett azóta, hogy érdekli az álláshirdetés. Ebből azonban 3-4 budapesti jelentkező kapásból kiesett – mondta a polgármester -, mert ők szolgálati lakást is kértek az önkormányzattól, a falu viszont ezt nem tudja vállalni.

Szendrőládról és Sajókazáról is jelentkeztek, ami a környékben van ugyan, de ha onnan elcsábítanám az óvónőket, akkor meg ott lenne hiány – magyarázta telefonon Beri.

Fotó: Dimény András

A befutó valószínűleg egy cigány óvónő lesz majd – tájékoztatott a polgármester. Jelentkezett ugyanis egy Debrecenben élő fiatal nő, aki pályakezdő ugyan, de Borsodból származik, és szívesen visszatérne ide, ha lenne hol – versenyképes fizetésért – elhelyezkednie. “Látja, ez is jó példa arra, amit mondtam: ez a lány egykor azért költözött el erről a vidékről, mert nem talált tisztességes fizetésért munkát. Most viszont nekünk nagyon fontos lenne, ha a dadák mellett egy cigány óvónő is dolgozna az óvodában.”

Ebéd utáni exodus

Ha tényleg komoly az állásra jelentkezők szándéka, egy időre legalábbis megoldódhat az óvónőhiány problémája Tornanádaskán, de ottjártunkkor kiderült, nem is ez a legnagyobb probléma a falu óvodájával.

12 óra magasságában értünk az óvodához, az épület előtt szülők, nagy testvérek csődülete.

A kisfiamért jöttem, nem alszik bent, ebéd után elhozom haza. Ha bent aludna, este nem hagyná nyugodni a testvéreit

– mondta egy anyuka kérdésünkre, miért áll az óvoda kapuja előtt.

Hamarosan gyerekek egész csapatát kísérték ki a kapuajtóhoz az óvónők és a dadák, minden álldogáló a gyerekéért jött. Kis csoportokban indultak hazafelé.

Fotó: Dimény András

Ezek cigány gyerekek, nem lehet őket bezárni, mint a juhokat. Otthon vannak a szüleik, futkározzanak csak inkább azok lába körül

– vetette oda egy, a főtéren álldogáló idősebb asszony, aki szerint csak a dolgozó szülők gyerekei maradnak az óvodában délután, meg a nagyobbak, akik iskolába készülnek.

Ezt egy másik, fiával hazafelé sétáló anyuka is megerősítette, majd rövid beszélgetésünkből kiderült: mellette sétáló fia már hétéves, de csak jövőre megy óvodába. „Visszatartom, maradjon még csak itthon velem” – mondta.

Ami a dolgozó szülőket illeti: ők nincsenek sokan. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 2015-ben Tornanádaska volt az ország legrosszabb foglalkoztatottságú települése – akkor a falu fele, minden második ember regisztrált álláskereső volt – úgy is, hogy a településen is működött már a közmunkaprogram. A helyzet azóta sem lett jobb, délidőben ottjártunkkor is sokan lézengtek az utcákon, igaz, a faluközpontban épülő játszóteres-szökőkutas parkon néhány közmunkás is dolgozott.

Fotó: Dimény András

Azzal, hogy a gyerekek rendszeresen idő előtt hazamennek az óvodából, csak egy gond van. Pont az óvoda egyik lényege, a korai fejlesztés, a gyerekek szociális körülményeiből adódó hátrányainak lefaragása sikkad el.

Nehezített körülmények

Az óvoda három óvónője közül egyik sem helyi, más, környékbeli településekről járnak reggelente Tornanádaskára dolgozni, mint mondták, autóval, a településre és -ről ugyanis nagyon rossz a közlekedés.

A kevés óvónőre jutó magas gyereklétszám mellett a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy az óvodába gyakorlatilag csak halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek járnak, akiket szüleik – szociális helyzetükből adódóan – szinte egyáltalán nem fejlesztenek.

Minden nap egy újabb kihívás. Amit felépítünk egy hét alatt, az egy otthon töltött hétvége alatt köddé válik. Sokkal nehezebben kezelhetők hétfőnként, és általában reggelente, amikor otthonról jönnek

– mondta az Abcúgnak Bastyur Nikoletta, az óvoda mostani, megbízott vezető óvónője, aki a két településsel arrébb lévő Szögligetről jár Tornanádaskára dolgozni, immár két éve.

Fotó: Dimény András

Az óvónő és kollégái is érzik, hogy a nagy gyereklétszám miatt nem tudnak eleget foglalkozni a tornanádaskai gyerekekkel, ennek ellenére azonban azt mondták, a nevelési tanácsadó rendszeres felmérései nem mutatnak kiugróan rossz eredményeket a gyerekek korukhoz mért képességbeli fejlettségéről.

A tornanádaskai óvodából a legtöbb gyereket a bódvaszilasi általános iskolába íratják, a döntésben pedig nagy szerepet játszik, hogy így első-második osztályba helyben, a falu mellett található Hadik-kastélyba járhatnak – a bódvaszilasi iskolának működik ugyanis itt egy kihelyezett egysége. „A helyi szülők nagyon nehezen engednék el a kisiskolás gyerekeiket másik településre, az ő igényük nyomán alakult ez így” – magyarázta Bastyur Nikoletta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik