Belföld

Fekete György: Schilling Árpád egyszerűen nem okos

Fekete György interjút adott a Figyelőnek, amelyben leginkább arról beszél, hogy miért igazságtalanok a folyamatos támadások a Magyar Művészeti Akadémia ellen. Feketét szembesítették főellenségeivel is, például megkérdezték, hogy mit mondott neki 2015-ben Gulyás Márton, amikor hívatlanul felment a színpadra az MMA közgyűlésén.

Fekete György a híres Mariah Carey-védelmet választotta:

A fiatalember számomra annyira jelentéktelen, hogy nem emlékszem rá. Velünk egyet nem értő kultúremberekkel tudunk és szoktunk is vitatkozni, anarchistákkal azonban nem.

via GIPHY

Majd a következő mondattal utalt arra, hogy annyira azért mégsem jelentéktelen, hogy ne emlékezzen arra, amikor

egy alkalommal az irodámba is bejött azzal, hogy látni akarja a teljes költségvetésünket, a számvevőszéki jelentést és a működésünk részleteit. Pedig neki tudnia kellett volna azt, hogy azok megtalálhatóak a honlapunkon. Haza is kellett küldenem.

Később a másik főgonosz, Schilling Árpád is megkapta a magáét.

Schilling Árpád nem anarchista, mert azok időnként nagyon is felkészültek. Ő egyszerűen nem okos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik